Alap adatok:Becenév ~ Sophie, ritkán Soph
Nem ~ nő
Faj ~ vadász
Kor ~ 20, 2010 január 1 -jén változtam át
Születési hely/idő ~ London, 1990. január 1.
Szexualitás ~ heteroszexuális
~ ~ ~
Szabadidő:Foglalkozás ~ Kriminológiát tanulok az ELTE-n, mellette kutyakiképzőként dolgozok
Hobbik ~ Imádok búvárkodni és regényeket írni, főleg fantasy-kat, de leírtam a volt kutyám, Tommy életrajzát is. Szeretek olvasni és a városban lézengeni vagy éppen vásárolni. Szabadidőmben pedig kung-fu-zok.
Kevésbé kedvelt dolgok ~ Borzasztó milyen agysejtpusztító lehet a foci...
~ ~ ~
Család: Apa ~ Simon Holmes; 47 éves; üveggyára van, azt vezeti; apával régen jó volt a kapcsolatunk, de anya halála óta csak az alkohol élteti
Anya ~ Katy Holmes; halott; apával az üveggyárat vezették; anyát nagyon szerettem, és mindig is jóban voltam vele
Testvérek ~ nincsen testvérem és nem is volt, de mindig szerettem volna egyet
Egyéb hozzátartozók ~ Sherlock Holmes, halott, főállású vadász volt, kiskoromban titkon mindig is a démonok elleni harca készített fel és nagyon szerettem, végül egy méh megcsípte a fenekét, és meghalt
Háziállatok ~ egy Carly nevű szibériai husky, Lipton nevű portugál vízikutya, és sok-sok hal
~ ~ ~
Kinézet: Átlagos alkatú lánynak tartom magam. Rövid, melírozott hajam van, amit nagyon szeretek. A szemem színe barna, amit egy kis sminkkel ki szoktam hangsúlyozni, némi szájfénnyel megbolondítva. Körmöm elég gyakran lila vagy kék színű, nem ritkán fekete, vagy ezek kombinációi. Ruhák terén a kéket, a szürkét és a feketét szeretem. A szoknyát nem nagyon szeretem, ezért jó részben nadrágban láttok. Cipőim nagy része pedig tornacipő néhány magassarkúval kiegészítve.
Gyenge pont ~ ha a bal kis lábujjamról leesik a köröm
~ ~ ~
Jellem: Meglehetősen szabad jellem vagyok, nem szeretek függeni senkitől és semmitől. Általában kedves vagyok, de vannak rossz pillanataim, ilyenkor jobb, ha mindenki elmenekül előlem. Megvetem azokat, akik nem tisztelik a másik érzéseit és a természetet. Ilyen szempontból lehet, hogy egy kicsit gonosznak tűnhetek, pedig alapjáraton nem vagyok az, csak ha kihozzák belőlem. Szeretem a csendet, ugyanakkor az izgalmat, a kalandot is, na meg a rockkoncerteket. Imádok aludni. Viszont nem szeretem az össze-vissza beszélést, a disco zenét és a rózsaszínt.
Félelmek ~ félelem tör rám, ha tömegben vagyok
~ ~ ~
Előtörténet: Az életem meglehetősen nyugodtan kezdődött. Egészen addig, míg nem ismertem valakit. 7 éves koromig a családom együtt volt, boldogan, de egyszer mindennek vége, így amikor anyum egy bankrablásban meghalt a nyugalom felborult. Apám az alkoholba menekült, és ez borzasztó volt. Rettenetes volt látni, ahogy megöli magát az alkohol által. Vagy hát akkor még úgy gondoltam, hogy a halálba issza magát. Folyton veszekedtünk, és nem jöttünk ki valami jól. Azonban 8 éves voltam, amikor dédapám Sherlock Holmes először megjelent az életemben. Igazából elég hihetetlen volt, hiszen nem úgy nézett ki, mint aki olyan öreg lenne. Fiatalosan nézett ki, úgy is beszélt, de láttam rajta, hogy kicsit dilis, úgymond. Már a kezdetekben jól megértettük egymást, mintha mindig is az lett volna a sorsunk, hogy segítsünk egymáson. Ez idő tájt, dédimnek nem volt hol laknia, ezért nálunk lakott. Sokat beszélgettünk mindenféle dolgokról, és sokszor ment át a téma teljesen hihetetlen dolgokba is. Gyakran hittem azt, hogy ezek mind csak kitaláció, de kiderült, hogy nem. Megtudtam, hogy ő igenis híres profi nyomozó, egész Angliában elismert, és én úgy döntöttem, ha felnövök, az ő nyomdokait akarom követni. Nagyon izgalmas volt hallgatni, ahogy mesélte egy-egy bűnténye megfejtését, és a bunyókat amikben részt vett. Hamarosan azon kaptam magam, hogy tőle tanulok harcművészetet.
Gimis voltam, mikor megismertem Benjamin Watsont, aki velem járt egy osztályba. Helyes srác volt, kedves meg minden, szóval szerelmes lettem, és hamar kiderült, hogy ő is így érez. Mikor közelebbről is megismertük egymást jöttünk rá, hogy az ő dédapja az a híres doktor, aki annyit segített dédapámnak, igen Dr. Watson. Bennel sokat beszélgettünk mindenféle dologról, és igencsak meglepődtem, mikor azt mondta, hogy démonok igenis léteznek, és Dr. Watson meg Sherlock rokonom is rájuk vadászott. Először nem hittem el. De ahogy elkezdte mesélni az úgymond "tüneteket", rájöttem, hogy talán tényleg van benne igazság. Elmentem hát papámhoz, és megkérdeztem tőle. És csak helyeselni tudott. Teljesen ledöbbentem, mikor azt mondta, hogy ez a dolog öröklődik, és hogy én is az vagyok/leszek. De én nem akartam az lenni!
18 éves koromban halt meg dédapám, mert megcsípte egy méh a fenekét. Ott volt a gyenge pontja, és a méhcsípésre is allergiás volt. Később, mikor kiderült, hogy egy démon küldte a méht, megfogadtam, hogy mégis teljes tagja leszek a vadászoknak és lényegében bosszút esküdtem. Már csak 2 évem volt a vadászlétig, és abban az időben próbáltam minél több harcművészetet kitanulni. Fegyverhasználat, ilyesmi. Mivel Ben is vadász volt, kettesben gyakoroltunk és gyorsan belejöttünk.
Amikor vadásszá váltam, 2010 januárjában igen lelkesen vetettem bele magamat a vadászéletbe, azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy Angliában nem sok démon van. Ezért döntöttem úgy, hogy Las Vegasba jövök, ahol viszont sok van. Ben nem akart jönni, ő ott maradt Londonban, de a távkapcsolat még mindig működik, hiába választ el minket egy óceán.
Hát így kerültem ide. Manapság pedig szorgosan tanulom a kriminológiát, hogy olyan jó legyek, mint Sherlock. Közben pedig az embereken próbálok segíteni... ez pedig néha elég véres tud lenni.
~ ~ ~
Példajáték:Hűvös volt a könyvesboltban. De nem azért, mert elromlott a fűtés és a kinti hidegtől nem tudta megóvni a helységet. Volt fűtés, csak nem annyira, hogy az ember azt mondhassa, itt de jó kis meleg van. A kinti napsütés ugyan felmelegítette egy kicsit a levegőt mindenhol, de nem volt tőle nyárias meleg. Elvégre még mindig tavasz van.
Mikor leejtettem a könyvet, és hajoltam volna utána akkor láttam csak igazán közelről a lány sálját. A színe elkápráztatott és a kötött minta remekül passzol a sál egészéhez. Pont a lányhoz illik. Na igen, ekkor döbbenek rá, hogy nekem alig van sálam. Itt élek Las Vegasban, és valóban az év nagy részében nagyon meleg van, azért itt is szokott hideg lenni. A nyak pedig igazán fázós testrész. Más is fázós testrész, de azt inkább hagyjuk, még mielőtt nagyon elkalandozok… Holnap az első dolgom lesz, hogy keresek egy klassz ruhásüzletet, és veszek magamnak legalább 3 sálat. Hogy miért pont ennyit, azt nem tudom, mesebeli szám a 3, és az egész élet is lényegében egy mese.
Hol volt, hol nem volt, egy messzi-messzi könyvesboltba tévedt egy lány,kinek neve Sophie és aki egy démonnal találkozott. Volt olyan béna, és kihívta maga ellen a sorsot többször is, viszont a legutolsó húzása volt a legrosszabb.
Valahonnan sejtettem, hogy nem fog örülni az ügyetlenkedésemnek. Kezdeti mérges, nem is, inkább bosszús kinyilatkoztatása nem ért váratlanul, de az utána elhangzott bocsánatkérés annál inkább. A démonok nem kérnek bocsánatot semmi miatt. A démonokat az ösztöneik hajtják és a gyilkolásvágy. Nem kérhetnek csak úgy bocsánatot, hiszen milyen világban élnénk, ha mindenki, aki megölt valakit, bocsánatot kérne utána tőle.
Meglehetősen szokatlannak tartom, hogy egy démon így viselkedjen. Valamit nagyon tervezhet, egy bonyolult emberölési kísérletet, vagy ehhez hasonlót. Egy precízen eltervezett gyilkossághoz elengedhetetlen, hogy az ember jól be tudjon olvadni a környezetébe. Van azonban egy megmagyarázhatatlan érzésem ezzel a lánnyal kapcsolatban. Nem érzem benne azt az erős és intenzív gyilkolási mániát, mint más démonokban. Mintha valami más lenne. De nem lehet valami más, hiszen érzem, hogy démon, csak másmilyen, mint a többiek.
Szokatlan dolog fordul meg a fejemben. Mi van akkor, ha most nem egy mániákus gyilkológép démonnal van dolgom, hanem egy tényleg megváltozott démonnal, aki már nem öl embert? Elég elképzelhetetlen dolognak tűnik, de ha abból indulunk ki, hogy mindenki meg tud változni, csak akaraterő kell hozzá, akkor miért ne fordulhatna elő, hogy megváltozzon egy démon? Még nem találkoztam eggyel sem, amelyik ne lett volna normális démon. Bár az is tény, hogy még nem is találkoztam sok démonnal eddigi pályafutásom alatt, igen tapasztalatlan vagyok mindenféle téren. Bizonyos szinten örülnék neki, ha találkoznék egy olyan démonnal, amelyik nem akar kinyírni. És örülnék neki, hogyha ez a lány itt mellettem olyan lenne. Igazán szimpatikusnak tűnik.
Nagyon elkalandoztam, és miközben hajolnék le a könyvemért, csak a akkor veszem észre, hogy már nincs a földön, mikor nyúlnék érte. A lány már fölvette nekem. Háhá, ismeri az írót. Tök jó, mert én nem. Igazából még sosem hallottam róla, most viszont már egy kicsit többet is tudok róla.
- Öö, oké, rendben… - válaszolok a váratlan bocsánatkérésére. Most, hogy ilyen közel vagyok hozzá, csak most veszem észre…olyan furcsa a szeme. Álljunk csak meg, tutira másnapos a csaj. Azt hiszem, mostmár tudom miért viselkedik olyan szokatlanul. De én nem akarom a pia hatására írni a viselkedését, meg kellene tudni, ki akar-e nyuvasztani valakit mostanság…
- Nem tudtam, hogy itt is élt. Őszintén megvallom, hogy eddig még nem olvastam tőle semmit, de ez egy jó könyvnek ígérkezik – osztom meg vele az álláspontomat. – De te sokat tudsz róla, ezek szerint te…olvastál már tőle valamit? – kezdek kíváncsiskodni. Hátha többet is megtudok róla és véletlenül elárulja magát.
~ ~ ~
