Szökőkút

Stefan <3

A legújabb ügyem egy maffiaügy volt. Deja vu. A három évvel ezelőtti maffiaügylet balul sült el. A társam halálát még ma sem tudtam feldolgozni. Az új társamat egy héten belül megkapom. Nagyon nem voltam elragadtatva az ötlettől, hogy pont ennél az ügynél osszanak be mellém valakit.
~Egyedül is tökéletesen meg tudom oldani, köszönöm szépen.~
Ezt ismételgettem magamban a Bellagio Hotel teraszán. És hogy hogy kerültem oda? Egyszerű: beépültem. Bármilyen furcsa is, de sikerült beépülnöm a maffiához, és most én vagyok a főnök kísérője egy a hotelben megrendezett estélyre.
~Hogy én mennyire rühellem a kisestélyi ruhákat? Ráadásul annyi smink van rajtam, hogy mindjárt szörnyethalok. És ez a cipő...~
Nem tudtam tovább belekötni saját magamba, mert egy férfi lépett mellém. Nem szólt hozzám, csak gyorsan végigmért és elmosolyodott.
~Biztos a fintorgó arckifejezésemen somolyog.~
Gondoltam, ugyanakkor nem hagyott nyugodni az, ahogyan rám nézett. Mintha valami huncutság játszott volna a szemében. De minden bizonnyal tévedek. Egyikünk sem szólalt meg. Már kezdtem kínosan érezni magam, köhintettem is párat, de az csak rontott a helyzetemen. Bizonyára azt hihette, fuldoklom...

/Racheal/

*Lassan be haladok a hotelbe magam sem tudtam, hogy merre megyek csak mentem amerre a lábam vitt.Föl fel fedeznem egy kissé a helyet, mert még a városból olyan keveset ismerek és szeretném fölfedezni minden klassz helyét.
Egyszer csak egy szökőkútnál találom magam szemben egy ismeretlen nővel aki nagyon ki volt öltözve.*
~Vajon mit tegyek ebben a helyzetben azt sem tudom miért mentem oda ahhoz az ismeretlen lányhoz.
Mint ha csak a sors vezetett volna oda hozzá. Mit tegyek? Ezek a kérdések gyötrik fejemet. Az lesz a legjobb ha bemutatkozom majd meglássuk a folytatást, hogy ő mit fog válaszolni rá.~
- Üdvözlöm a Hölgyet.
- A nevem Stefan Ludger.
* Ekkor a nőnek kezet csókoltam vettem elő udvarias formámat, mert nem csak az a modortalan és szűkszavú katona személyiségem van.
Ott állok a lánnyal szenttől szemben közben már egyszer szememmel fölmértem. Alakja nagyon csodálatos, de nem vagyok az a férfi aki ha meglát egy jó nőt akkor elveszti a fejét. Ott állok arra várva, hogy a hölgy is bemutatkozzon, de úgy sem fogom ismerni mert új vagyok a városban.
Ideje lenne néhány barátot is szerezni mert nem kell mindig magányos farkasnak lennem. Egy kis idő elmúltával egyet én is köhentek, hogy már válaszoljon a lány mert már ez a szótlanság eléggé kínos volt számomra.*

Mikor kezet csókolt, nem tértem magamhoz az ámulatból. Kevés ilyen udvarias férfivel találkoztam azelőtt. Halványan elmosolyodtam, én is bemutatkoztam neki.
- Rachel vagyok.
Általában sosem mondom meg a teljes nevem, csak szolgálatban.
~Oké, valamilyen szinten ez is az. De mégiscsak a maffiához épültem be, és nem lenne jó lebukni.~
Ekkor esett le, hogy nem valami szerencsés társalognom ezzel a férfivel. Hiszen a kísérőm elég féltékeny és bosszúálló típus. Ami ez esetben nem valami szerencsés Stefan helyzetét tekintve. Nem akarok senkit sem bajba sodorni. Bőven elég volt, ami Nigellel történt.
~Nigel. A legjobb és egyetlen barátom volt, ha így belegondolok. És ő sincs többé...~
Néha elgondolkodom azon, hogy miért is halnak meg a szeretteim? Mindenki, akit igazán szerettem, már nem él. És ez pocsék érzés. Ahogy az is, ha egy ártatlannak az én hibámból esik baja.
Körülnéztem, de senkit nem láttam a teraszon rajtunk kívül. Fellélegeztem. Ugyanis még szerettem volna jobban megismerni Stefánt. Fogalmam sincs, mi okból akartam ezt. Talán azért, mert Stefan annyira hasonlított Nigelre. Amikor ránéztem, úgy éreztem, kicsit visszakaptam Nigelt. És ez jó érzés volt. Visszaráncigáltam magam a jelenbe. Nem akartam többet a múltra gondolni. Ismét ráemeltem tekintetem a férfire, és megeresztettem egy félmosolyt.

/Racheal/

* A lány bemutatkozik nekem, szép neve van gondoltam magamban mivel én már bemutatkoztam tehát már tudja az én nevemet. Láttam, hogy benne van egy közös beszélgetésbe ez így már jó mert nem sok embert ismerek itt a városban. Szeretném minél több embert megismerni, hogy be tudjak jól illeszkedni a városba és barátokat szerezni ami jelenleg még kevés van. Közben szóra nyitom számat mivel kettőnk között egy kis kényelmetlen csönd ütött be*
- Milyen szép neve van.
*Jegyeztem meg a nőnek majd egy kérdésen gondolkodom amit föltehetnék a lánynak annyi kérdés megfogalmazódott bennem, hogy már lassan nem tudok választani közülük, hogy mit kérdezzek először a lánytól.*
- És hogyan érzi magát e szép estén?
*Tettem föl neki egy kérdést amire kíváncsian vártam a választ a kérdésemre. Olyan szép ez a város. Teljesen más élet egy harctérhez képest itt minden szép és itt minden más bezzeg ott minden egyes másodpercben az életedért kell harcolnod, hogy egy száguldó golyó ne találjon el és ne öljön meg. Nem tudják, hogy milyen ott abban a környezet élni tudván, hogy bármelyik percben el találhat egy golyó ami elveheti életedet. De ez már egy lezárt szakasz az életemben így tehát nincs is mit ezen gondolkodni. Közben szemeimmel végig mérem a lány testét óvatosan, hogy neki ne tűnjön fel neki a dolog. Ami azt illeti nem néz ki rosszul a lány. Figyelmem vissza helyezem a lány szemeire várván, hogy válaszoljon a kérdésemre amit föl tettem neki.*

Mikor azt mondta, tetszik neki a nevem, elmosolyodtam. Nem sokan mondták ezt még eddig.
~Többnyire olyasmiket hallok férfiaktól, miután megtudják a nevem, hogy "jól nézel ki, bújjunk össze". Aztán persze elküldöm az ilyeneket melegebb éghajlatra. Gyűlölöm az ilyen bunkó tahó pasikat, akik csak arra utaznak, hogy minél több nőt ágyba döntsenek. Köszönöm, én ebből nem kérek.~
Tessék, már megint elkalandoztak a gondolataim. Megpróbáltam koncentrálni, és Stefánra figyelni. No meg arra, nehogy rajtakapjanak vele, mert az neki tenne be. Illetve a nyomozás is értelmetlenné válna az eddigi összes belefektetett kemény munkával. Stefan elhallgatott egy rövid időre, aztán megkérdezte, hogy érzem magam. Elmosolyodtam. Látszott rajta, hogy kissé zavarban volt, szinte nem is tudta, mit kérdezzen. A munkám során jó emberismeretre tettem szert, szóval észrevettem, hogy van néhány kérdése, csak nem tudta kitalálni, melyiket tegye fel. Rövid hallgatás után válaszoltam. Muszáj volt átgondoljam, mit feleljek erre. Hiszen mégis hogy érezném magam egy maffiózó társaságában? Viszont azt mégsem mondhattam, hogy "Oh, pompásan. Mindössze az öngyilkosság kerülget."
- Uhm...remek este. Legalább kicsit szórakozhatok annyi munka után.
~Úristen. Csak nehogy rákérdezzen ezek után a munkámra. Ügyes voltál, Rachel.~
Zavaromban legördítettem a kezemben szorongatott pezsgős pohár tartalmát. Aztán köhintettem, és próbáltam témát terelni.
- És Ön? Hogy került ide erre az estélyre? És ha szabad megkérdeznem, kivel érkezett?
Imádkoztam, hogy a tématerelés bejöjjön.

/Racheal/

* Végig hallgattam majd megszólaltam, hogy válaszoljak kérdésére amit föl tett nekem. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet a munkája egy ilyen bájos hölgynek őszintén szólva fogalmam sincsen még egy kérdés amit meg szeretném tőle kérdezni. Először inkább válaszolok kérdésére majd utána kérdezem meg tőle a dolgot.*
- Hát csak éppen bolyongtam a városban és betévedtem ide éppen most fedezem föl a várost mivel most érkeztem ide ebbe a városba nem régen.
- Nem ismerek sok mindenkit itt és hát egyedül vagyok a nagyvilágban tehát nem jöttem senkivel csak egy magam és ha szabad megkérdeznem mi a munkája?
*Kérdeztem a lányt a munkája felől közben elmeséltem a fél életemet nem tudom, hogy mi ütött belém, de ebből csak nem lehet baj ha tud egy-két dolgot rólam. Nem vagyok egy vissza húzódó pasas aki fél leszólítani bárkit is, sem az aki egyedül érzi jól magát. Én legjobban társaságban érzem jól magamat ha sok barátom körül vesz és megfogalmazódott bennem egy újabb kérdés amit most föl teszek neki.*
- És ön kivel érkezett?
* Kérdeztem tőle kíváncsian nem tudom, hogy kivel tévesztettek össze engemet, de amikor sétáltam behívtak, csak hogy miért azt éppen nem tudom, de nem bánom ha ilyen szép és bájos hölgyek vannak itt. Közben észre vettem, hogy szorongatja a pezsgős poharat a kezében valamiért ideges, de nem tudom az okát. Nem hiszem, hogy miattam lenne ideges vagy talán valakit vár, nem is kérdeztem meg tőle, de most már nem kérdezem meg. Ha várna valakit akkor már érkezett volna biztosan mert ki nem szokás a nőket megváratni.*

" Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni Bonnie, mert tudok, csakhogy nem akarok."


Tudjátok mire jöttem rá? Miközben haladtam Bonnie mellett és éppen egy casino nevét elemezgettem sokkal szélesebben mosolyodtam el. Nem azért mosolyogtam, mert ez mulatságos lenne, inkább csak azért, mert annyira buta vagyok, hogy még eszembe sem jutott. Mosolyogva vettem le a tekintetem a lányról és inkább elfordultam. Ez az este életem legjobb estéje. Egyrészt azért, mert megismerkedtem valakivel, akit nemcsak hogy nagyon tisztelek, de még talán bálványozok is, másrészt viszont azért, mert rádöbbentem, hogy nem ismerem magamat. Elképesztő dolgokra vagyok képes egy nőért. Bár eddig még nagyon sok mindent nem tettem vagy mondtam, a lelkemben mégis annyi minden történik. Most éppen azért, mert eszembe jutott valami megint csak nagyon érdekes dolog. Tehát, most éppen ott állunk, hogy lehet, hogy Bonnie vadász, de lehet, hogy ember. Még nem sikerült egyikről sem meggyőződnöm, de ami késik, az nem múlik, egyébként sem sietünk. Azonban rájöttem arra, hogy ha vadász, akkor tudja, hogy démon vagyok, ami azt jelenti, hogy pontosan tudja, hogy mikor hazudozom, bár őszintén szólva, eddig nem füllentettem olyan nagyon nagyot. Ha vadász, akkor ő is hazudozik, ami pedig azt jelenti, hogy a beszélgetésünk egyáltalán nem őszinte. Úgy csinálunk, mintha mind a ketten emberek lennék, holott lehetséges, hogy halálos ellenségek vagyunk. És ez annyira vicces. Már csak azért is, mert ha tudja, hogy démon vagyok, akkor el kellene kerülnie. Tudom, hogy nem tudnak nekem ellenállni a nők, de akkor is. Én nem tudom, hogy vadász-e vagy nem, csak annyit tudok, hogy fordított esetben már tuti ott hagytam volna. Talán már az elején le kellett volna tisztázni. Ha ember, akkor viszont aggodalomra semmi ok. Szerintem nagyobb a valószínűsége annak, hogy ember, mint hogy vadász. Egy vadász ennél sokkal okosabb. Mondjuk, még az is lehet, hogy ez a terv, így akar megölni. Fintorgok. Nem, ez nem rá vallana. Bár ismerem én őt egyáltalán? Mikortól állíthatom azt, hogy ismerek valakit? Mi számít ismeretségnek? Hihetetlen, hogy most ez foglalkoztat ennyire, de nem szeretném, ha átvágnának vagy ilyesmi. Szeretném biztonságban érezné magamat és nagyon durva, de Bonnie mellett nem érzem így magamat. Ugye milyen furcsa, hogy egy nő mellett vagyok ezzel így? Még sosem éreztem így. Nem bízom meg benne. Bezzeg ő, neki sokkal könnyebb dolga van. Ha vadász, akkor biztosan tudja, hogy mi vagyok, ha ember, akkor meg nem kell aggódnom, na meg, neki sem, bár még mindig nem tudom, hogyha ember, akkor mit kezdjek vele. Nem is pillantok rá, úgy érzem, hogy csak összezavarna, ha most az arcára kellene néznem. Tudom, hogy nem tudnék róla semmit sem leolvasni, de akkor is. Nem akarom és kész. Inkább nézelődöm megint ide-oda, mindent megfigyelek, megvizsgálok és továbbra is azon kattogok, hogy akkor most mi is van. Képtelen vagyok kiverni ezeket az éles gondolatokat. Nem boldogítanak túlságosan, de hogy is lehettem ennyire naiv? Hiszen tudhattam volna, hogy egy ilyen szép nőnek biztosan vannak titkai és még az is lehet, hogy ezek a titkok nagyon nagy titkok és nem csak olyan tinidráma jellegűek. Nem akarom, hogy Bonnie vadász legyen, azt akarom, hogy az derüljön ki, hogy ember. Nem akarok veszélyt jelenteni rá és semmiképpen nem akarom bántani. Lehet, hogy most titokban azon gondolkozik, hogy miképp fog megölni, ki tudja, hogy ő min gondolkodik? Félve pillantok rá és egy ilyen félig édes mosolyt villantok rá. Azt akarom, hogy ember legyen. Nem lehet vadász, akkor biztosan lett volna annyi esze, hogy nem jön el velem. Hacsak nem úgy alakult minden, ahogy eltervezte. Mert még az is lehet, hogy mindez egy terv része és én beleestem a csapdába. Az arcáról semmit sem tudok leolvasni, így egy megint csak édes mosoly kíséretében el is fordulok. Mit erőlködöm itt? De teljesen összezavarodtam. Fogalmam sincs, hogy most éppen mi van. Lehet, hogy nem is akarom tudni. Nem tagadom, hogy nagyon megkedveltem és hogy mennyire szeretném még jobban megismerni, de azt hiszem, hogy így, nem igazán fog menni. Kétlem, hogy képes lennék nem azon gondolkozni, hogy vajon megöl-e, amíg együtt vagyunk. Ezt az ismerkedős részt élveznem kellene. Legalábbis azoknak a hülye filmekben mindig ez van és én ezt a dolgot csak onnan ismerem, már amennyire ismerem. Ott azt állítják, hogy az első benyomás a legfontosabb, az a lényeg, hogy mindig önmagunk legyünk és akkor nem alakulhatnak olyan rosszul az események. De ha vadász, akkor mi nem vagyunk önmagunk. Nem tudok szemet hunyni a tény fölött, hogy lehet, hogy a hölgy, akit olyannyira megkedveltem, az ellenségem. Nem lehet. Sóhajtok egyet és tovább sétálok, némán mellette. Most nagyon rosszul jön, hogy körülöttünk is olyan nagy a csend, hiszen akkor talán lefoglalhatnának a körülöttem elsétáló és hangoskodó emberek. Fel kell dolgoznom a tényt, hogy lehet, hogy nem az, akinek gondolom. Lehet, hogy csak egy rossz vicc, amivel az univerzum jelezni kívánja, hogy átléptem a határokat. De ne így. Meg akarom magamnak szerezni Bonnie-t, nem akarom, hogy csak egy legyen a sok közül. Persze, azt még nem tudom, hogy meddig mennék el vele, ha esetleg ember lenne, lehet, hogy azt még nem is akarom megtervezni, hiszen még a végén csak emiatt, az én önző terveim miatt, derül ki, hogy vadász. De nyugalom van még, egyelőre csak mosolyognom kell és úgy kell tennem, mint aki élvezi a sétát, mert ez így van rendben. Lehet, hogy legbelül ő is csak elhiteti magával, hogy a sétánk élvezetes és valójában ő is nagyon unja. Én egészen eddig, igaz, hogy nem olyan kellemesen, de elvoltam. Szívesen hallgatok bármit, amiből még több kiderül róla. Csak most már úgy vagyok ezzel, hogy nem akarok hazugságokat hallgatni. Nem akarok még több olyan dolgot hallani, ami csak kitalált és amiről úgy gondolja, hogy megfelelő válasz a kérdésemre, de nem az igazság. Tudom, hogy nagyon, de nagyon összezavarodtam, tudom, hogy össze-vissza kotyogok mindenféle, egymástól tök távol álló dolgokról, de most istenem, ez annyira nem jó egy helyzet és egyébként is, ne mondjátok, hogy ti okosabbak lennétek. Még egyet sóhajtok és közben még mindig ugyanolyan tempóban haladok mellette. Tovább nézelődöm, erre-arra és próbálom elterelni a figyelmemet. Ez körülbelül úgy 1 percig remekül megy, ugyanis megszólal és Velencéről kezd el nekem beszélni. Én kérdeztem, szóval teljesen jogos, hogy most beszél róla, csak éppen nem tudom, hogy ez most megint az igazság, vagy nem. Abban viszont megegyezhetünk, hogy Bonnie más, mint a többi nő, amellett, hogy nagyon okos és megfontolt, remekül tudja tartania tisztes távolságot és mégis képes arra, hogy azért megkedveljem. Hihetetlen, mi?
- Igen, az nagyon klassz dolog.
Bocsánat, de jelenleg nem tudok bármi mást mondani. Nem megy. Én szívesen kérdeznék tőle valami mást, de benne van a pakliban, hogy hazudik és nem bírok többet ilyet hallgatni. Mosolyogva pillantok rá és ekkor tudatosul csak bennem, hogy valójában hamarosan odaérünk. Odaérünk és valamit tenni kell majd. Olyasvalamit kell tenni, ami azért nem túl elhamarkodott, de mégis remek dolog. Valószínűleg nekem kell majd tennem, a nők az ilyesmit legtöbbször a férfiakra bízzák. Csak tudnám, hogy miért, amikor mi sem vagyunk mindig olyan magabiztosak, mint amilyennek mutatjuk magunkat. Ezzel most biztosan elárultam a férfitársaimat, de ez van. Ráadásul még azt sem tudom, hogy Bonnie esetében mi számít remek dolognak. Még picit figyelem az arcát, majd megint elfordulok. Elfordulok, mert el akarok fordulni. Az arca gyönyörű, a külseje tökéletes, sőt, még ez a látszat, amit lehet, hogy csak fenntart, az is nagyon jó. De azért érdekelne a belsője is. Tudjátok, az, amit most még nem mutat. Az édes kacaja, aztán meglep. Nem, igazából már akkor meglepett, amikor még Velencéről mesélt, úgy pár perce. De csak most jutott el ez az infó az agyamig. Teljesen belassultam. Nem kapcsolok, amikor kellene és még csak a saját látszatomat sem tudom fenntartani, teljesen felemészt ez a dolog. Pedig azért ennyire nem kellene kiakadnom. Hiába, azt hiszem, hogy már megtettem. Bonnie ismét megszólal és én, most kivételesen, próbálok ráfigyelni. Amit mond, az egy mosolyra késztet, egy még szélesebbre és aztán egy halk mondatra is.
- New York másmilyen pezsgés, mint Las Vegas, teljesen más. Attól, mert ezt jól bírod, még nem biztos, hogy azt is ennyire bírnád.
Nem akarok bunkó lenni, meg ilyesmi, de tényleg nem értem, hogy ez a két dolog miért függ össze ennyire. Mosolyogva méregetem még egy picikét, aztán megint eszembe jut az aggodalom. De csak azért, mert azt is állítja, hogy mindjárt odaérünk. Kétségbeesetten nézek rá, de már rögtön le is veszem a tekintetem róla, szóval biztos, hogy nem látta. Inkább az útra figyelek és nem mondok már semmit sem. Hát vége, lejárt a séta ideje. Most vagy soha, ahogy szokás mondani. Elfordulunk a sarkon, megpillantom a szökőkutakat és rájövök, hogy ismerős a járás. Valamelyik másik éjjel is itt szálltam meg, sőt, szinte biztos, hogy az eddigi legtöbb estét ebben a hotelben töltöttem. Már a külseje tetszett, hát még a belseje. Leköt a nézelődés, minden olyan tökéletes itt. A tökéletes szóról Bonnie jut az eszembe és ezzel megint minden probléma, amit megoldásra vár. Nem is tudom, hogy akarom-e én egyáltalán ezt. Mire próbálnám tovább vinni ezt a gondolat menetet, már egy újabb látványosság köti le a figyelmemet és ezzel olyan érzésem támad, mintha a sors mégis csak mellettem állna. Ugyanis pontosabban ugyanabban a percben, Bonnie felém fordul. Én is rápillantok, de a tekintetemet rajta hagyom. Nézem a gyönyörű arcát és közben próbálok most nagyon okos lenni. Vagy vadász vagy ember. Vagy hazudok vagy őszinte. Vagy ismerkedni akar vagy a halálomat kívánja. Vagy rám bízza a dolgot vagy mostantól ő akar irányítani. Nekem teljesen mindegy. Nézem az arcát és én is teljesen felé fordulok. Közben halvány mosoly jelenik meg az arcomon. Hát, egy kaland többet ér, mint ezer egyforma nap és nagyon bánni fogom, hogy nem tettem meg, szóval inkább kockáztatok. Közelebb lépek egy lépést és miközben a háttérben a szökőkút a turistákat még jobban odavonzza, én fogom magam, kicsit lejjebb hajolok és egyszerűen megcsókolom. Megcsókolom, mert megcsókolom. Nem fogom ezt senkinek sem magyarázni. Meg akarom csókolni, és tudom, hogyha vadász, akkor lesz annyira okos és visszautasít, vagyis nem csókol vissza. Onnantól kezdve, pedig már nincs miről beszélni, hiszen végül is a hotelhez már elkísért...

Akinek minden érintése megborzongat ~ Logannek, az egyetlennek és öröknek

" Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni Bonnie, mert tudok, csakhogy nem akarok."

Kockáztattam, bár nagyon féltem. Megtettem. Közel hajoltam hozzá és egyszerűen megcsókoltam. Talán, még életemben nem izgultam ennyire, mint most. Szerintem azért nem igazodom ki Bonnie-n, mert még saját magamat sem értem, ami egy elég bonyolult dolog. Soha nem történt még velem ilyesmi. A démonná válásom óta nem is mertem olyasmire gondolni, mint a romantika vagy a szerelem, mivel nem igazán kerülhet ez szóba nálam. Maximum akkor, ha a szerelmem egy démon, de eddig nem igazán futottam össze női démonokkal. Hihetetlenül hangzik, de ezek után már nem is akarok. A ma este után, szerintem el kellene gondolkodnom az életemen. Nem azért, mert pocsék vagy mert unalmas, hanem azért, mert ez így nem mehet tovább. Több mint száz évig nagyon élveztem ezt az életet és remekül megvoltam. Aztán most összefutottam valakivel, aki kivétel minden alól, aki egy picikét más és körülbelül, merthogy szerintem ennél több idő még nem telt el, egy óra alatt megváltoztatta a véleményemet. Még sosem kellett udvarolnom egy nőnek, még sosem kellett egy picikét küzdenem érte. Egyébként sem tettem volna meg, mert az nekem nem megy. Hozzászoktam a baromi kényelmes életemhez, amikor a nők mindent megcsinálnak helyetted, még azt is, ami régebben a férfiak dolga volt. Aztán jött Bonnie és kész, minden felborult. Hihetetlen, hogy egy nő ennyi mindent képes megváltoztatni egy férfi lelkében. Az biztos, hogy mély nyomott hagyott bennem. Ez nem olyan érzés. Már csak azért sem, mert tudom, hogy bármi is történjék ma este, még napokig rajta fogok kattogni. Mint mondtam, elég mély nyomott hagyott már most bennem. De nem is fogok most ezen gondolkodni, inkább igyekszem nem totálisan leégetni magamat, amit ebben a helyzetben elég sokféleképpen elérhetnék. Inkább csak felemeltem a kezeimet és megérintettem a hideg ujjaimmal az arcát. Először azt hittem, hogy erre biztosan felkapja majd a fejét és leáll, de nem tette, csak csókolt tovább. Roppantul élveztem, hogy olyan közel állt hozzám, hogy olyan erőteljesen csókolt vissza és hogy csak úgy sodródtunk mind a ketten az árral. A bőre forró volt és nagyon puha, még sosem éreztem ilyennek egy nő bőrét. Aztán tovább csókoltam, még, még és még és semmi sem zavart. Tudtam, hogy váratlanul érte és ezért féltem. Féltem, hogy elutasít majd, féltem, hogy inkább elmegy. Féltem a csalódástól, amit okozhatott volna. De nem tette és ez jól esik. Aztán olyasvalamit tett, amit bárcsak ne tett volna. Ohh jézus, most már bármi is történik, semmiképp sem szabad elengednem. De én hülye, miért nem gondoltam most rá? És mi van, ha ember? Mi van akkor, ha ember és most halálra rémült? El fog menni. Érzem, hogy abba fogja hagyni a csókot és el fog menni. Itt akar majd hagyni, de nem engedhetem el. Nem akarom befejezni a csókot, nem akarom, hogy elhúzódjon tőlem és főleg nem akarom, hogy elmenjen. Nem lehet csak ennyi. Olyan sok minden játszódott már bennem le, az este során, nem mehet csak úgy el. Mellette teljesen más vagyok, sokkal jobb és ártatlanabb, mellette olyan vagyok, mint amikor még ember voltam, nem mehet csak úgy el. Félek. Most félek csak úgy igazán. Érzem, ahogy az egész testemet átjárja a borzongás. Lehet, hogy a csók miatt, de az is lehet, hogy ez már a félelem és a felismerés jele. Nem akarom elengedni és már nem is tehetem. Szegényt mibe kevertem bele. Azt hiszem, hogy nem tudnám bántani, de ha ember és érezte, hogy mi az, amitől én más vagyok, mint ők, akkor biztos, hogy kell. Egek, mi folyik itt? Mi folyik a fejemben, mi folyik a lelkemben, mi zajlik valójában a világban? Jézusom, ez egy őrület. És tessék, már be is következett. Az, amitől annyira tartottam, mégis tudtam, hogy megfog történni, az, amit nem akarok és az, amitől nagyon félek: elengedni. Képtelen vagyok rá. Ne kérdezzétek, hogy miért, még fogalmam sincs, csak nem megy. Egyébként sincs most már választásom, hiszen érezte. Elhúzódott. Mélyen a szemébe néztem. Nem tudtam megszólalni, nem ment. Bonnie érezte, hogy nem dobog a szívem. Az este elején, amikor még csak sétálgattunk, de már tisztában voltam azzal, hogy lehet, hogy ember, azt hittem, hogy ha megcsókolom, akkor majd rá fogok jönni, hogy ember-e vagy vadász. Azt hittem, hogy az ilyesmit érezni lehet. Még nem voltam ilyen helyzetben, ezért ezt hittem. De igaz, ami igaz, ez nem jött be. Az addig oké, hogy a csók másmilyen csók volt, mint a többi, kicsit érzékibb, szenvedélyesebb és jobb, de semmi mást nem éreztem. Nem éreztem olyan nagy különbséget. Természetesen minden csók között van valami különbség, de itt csak kisebbeket vettem észre, sokkal nem lettem okosabb. És most el akar menni. Itt akar engem hagyni. Nem lehet. Nem tehetem. A szívem nem dobog és ezzel tisztában vagyok. Tisztában vagyok azzal, hogy már így is éppen eleget kockáztattam. Sőt, még azt is tisztán tudom, hogy fogalmam sincs róla, hogy Bonnie kicsoda vagy micsoda, de nem érdekel. Már úgy vagyok vele, hogy hidegen hagy. Csak nem akarom, hogy elmenjen. Megfogott és mint már oly sokszor mondtam, mély nyomott hagyott bennem. Ha elengedném úgy, hogy annyi kérdésem van hozzá, teljesen kikészülnék. Ezt pedig nem tehetem meg saját magammal. Nem lehet. Tudom, hogy rettenetesen unalmas, hogy ezt ismételgetem, de ez van, én már csak ilyen vagyok. Újból és újból átfutnak az agyamon a jobbnál-jobb gondolatok és nem hagy egyik sem nyugodni. Még sosem tettem ilyet. Még sosem éreztem így. Egyáltalán, ez valamiféle érzés? Ez most jó vagy rossz rám nézve? Na és őrá? Egek mennyi kérdés. Kitől fogok válasz kapni rájuk? Még van legalább egy tucat, de most koncentrálnom kell és nem szabad kimutatnom a félelmemet és az izgalmamat. A csók felkeltette bennem a vágyat, biztosan az is beszél belőlem. Lehet, hogy Bonnie valami teljesen más fajba tartozik és ezt az egészet ő csinálja. Teljesen összekuszál és lehet, hogy feltett szándéka minél jobban összekeverni. Nézem az arcát és lerakom a kezemet. Tuti biztos, hogy ő fog előbb megszólalni. Erre rájönni nem nagy tudomány, hiszen ő hagyta abba a csókot előbb. De rossz érzés. Miért ilyen rossz? Szeretném elmondani neki, hogy mennyi mindent tett velem ez alatt az egyetlen óra alatt, merthogy szerintem még mindig nem telt el több, de nem merem. Szeretném szépen megfogalmazni neki, hogy most mit is akarok, de nem tudom. Ebben én teljesen tapasztalatlan vagyok. Nekem ez nem megy. Halkan felsóhajtok és tovább nézem az arcát, majd elengedem a kezét. Hát jó, szólaljon meg ő előbb, mondjon nekem valamit. Valamit, amiből ki tudok indulni, valamit, ami új számomra. Nagy csalódás volt, amikor végre megszólalt és olyasvalamit mondott, amitől irtózom. Nem, nem és nem. Biztos, hogy nem fogok csak úgy simán jó éjszakát kívánni neki, aztán meg elhúzni. Az nem lehet. Ha ember, akkor nagy gázban van, ha vadász, akkor meg mind a ketten abban vagyunk. Tovább nézem az arcát és teljesen közömbös arcot vágok. Képes lenne csak úgy itt hagyni, azok után, amit velem tett? Persze, hogy is tudhatna arról, hogy mekkora dolgokat művelt velem. Vajon belül is ilyen érzéketlen vagy csak megjátssza? Szerintem nem akar most elmenni. Látom a szemében és szinte biztos vagyok abban, hogy nem akarta abbahagyni a csókot. Az ilyesmit mindenki megérzi. Talán tehetnék még egy próbát. Talán csak pont arra kíváncsi, hogy ilyen helyzetben mit tennék. Talán csak nem biztos a dolgában. Egyik sem hangzik túl jól. Hátralépett és az idő fogyott. Aztán eresztett egy sóhajt és már pontosan tudtam, hogy mit kell tennem. Tovább figyeltem az arcát, teljesen fapofával, majd tettem egy lépést felé és újból megcsókoltam. Ez a csók azonban sokkal hevesebb volt, mint az előző. Nagyon gyors volt, semmi esélye sem volt ellenem, úgy támadtam le. Kezeimmel megint megfogtam az arcát és csak élveztem az ajkaink találkozását. Ez az utolsó próba. Ha ezek után is el akar menni, akkor azt hiszem, hogy el kell engednem. Bár nem tudom még, hogy hogyan fogom megtenni, főleg, hogy már érezte a szívem nem dobogását is, de muszáj lesz. Teljesen magába bolondított ez alatt -képzeljétek, még mindig csak egy óra telt el a megismerkedésünk óta-, az igen rövid idő alatt. Nem tudom, hogy ez csak amolyan hirtelen fellángolás-e vagy csak valami hülye vicc, de tény, hogy nem tudok szabadulni attól a remek gondolattól, hogy hozzáérhetek. Hmmm, hihetetlen ez az este!

Akinek minden érintése megborzongat ~ Logannek, az egyetlennek és öröknek

" Nem mondom, hogy nem tudok nélküled élni Bonnie, mert tudok, csakhogy nem akarok."

Soha többet nem fogom ilyen helyzetbe keverni magam. De, hogyan is tudhattam volna az est legelején, hogy képtelen leszek majd elengedni, annyira az ujja köré csavart? Ha ezt tudtam volna, akkor el se mentem volna abba a bárba, hiszen pontosan jól tudtam volna, hogy ez lesz a vége. Most viszont már semmit sem vonhatok vissza és nincsen esélyem sem elmenekülni. Egyrészt azért, mert nem akarok-már nem azért, de ki hagyna itt egy ilyen szép nőt?- másrészt, nem is tudok, és ne kérdezzétek, hogy miért nem, mert úgysem tudok rá válaszolni. Tehát, nem fogok meglépni és itt hagyni, vagy hagyni, hogy ő menjen el előbb. Ez nagyon gyáva tett lenne és később rettenetesen bánnám, mert nem tudhatom, hogy összefutok-e vele még az életben. Ráadásul, ha tényleg ember, akkor nem is fog olyan sokáig élni, ami megint csak azt jelenti, hogy jól döntöttem. Egyszerűen csak nem hagyom elmenni, mert látom rajta, hogy van még esélyem. Látom rajta, hogy még egyáltalán nem biztos a döntésében. Látom rajta, hogy még megváltoztathatom erről a véleményét. Látom rajta, hogy ez nem megy neki és valójában nem akar elmenni. És nem, nem azért látom rajta, mert démon vagyok, hanem azért, mert ez annyira szembetűnő, biztos vagyok benne, hogy ez egy szimpla embernek is feltűnne. Be kell vallanom magamnak, hogy nagyon vonzódom hozzá és nem szeretném elveszteni. Nem tagadhatom tovább, bár eddig sem igen tettem. Nem fogom fűnek, fának azt újságolni, hogy talán életemben először tényleg megfogott egy nő, de ha esetleg valaki rákérdezne, én bevallanám. Egészen eddig azt hittem, hogy velem ilyesmi nem fordulhat elő, én nem hittem ebben, de most minden felborult és már azt sem tudom, hogy mi van. Ez az érzés nem nagyon tetszik nekem. Olyan tehetetlennek érzem magam, mintha most semmit sem tehetnék, csak el kellene fogadnom a puszta tényt. A tényt, hogy megfogott és most nem akarom elengedni, a tényt, hogy első látásra beleszerettem. De nem, ez nem így van. Azért ezt talán még nem mondhatom, de jó úton haladok felé. Tudtam én, ó, hogy tudtam én, hogy ő más. Nem szoktam én mindenféle nőkkel sétálgatni és ilyen romantikusan csókolózni, ez egyáltalán nem vall rám. Már az est legelején tudtam, hogy ez valami teljesen más, talán olyan dolog, amit még sosem csináltam. Hát, jelenleg csak annyit tudok mondani, hogy mindent el kell kezdeni egyszer. Még semmiről sem késtem el, pont itt az ideje annak, hogy ezt is kipróbáljam. De istenem, már megint miket beszélek én itt?! Mi az, hogy kipróbálni? Valószínűleg napokig ki sem fogom tudni verni a fejemből, ami azért szerintem függ attól, hogy hogyan végződik az este, és addig idegesítem magamat rajta, ameddig újból fel nem keresem. Ha most hagynám elmenni, a nevén kívül semmit sem tudnék felhasználni a keresésében, mert lényegében, olyan igazi fontos dolgot nem tudok róla. Persze elcsevegtünk Velencéről és New York-ról, illetve a családjainkról, de egyikünk sem mondott bármi hasznos információt. Lehetséges, hogy ez is valamiféle jel, mondjuk például annak a jele, hogy ne keressem, ami nem túl jó. De nem is tudom, hogy minek rágódom ezen, mert ugyebár nem engedtem elmenni, szóval ezen teljesen felesleges kattognom. Inkább csak élveznem kellene a pillanatot. Ezt a tökéletes pillanatot, ugyanis most már Bonnie is visszacsókolt és így viszonozta a szavak nélküli ajánlatomat, aminek én nagyon, de nagyon örülök. Kivételesen féltem, amikor kockáztattam és aggódtam, hogy vajon mit fog szólni, de most már minden elillant és a helyét átvette a boldogság. Az ajkai olyan csábítóak és olyan édesek, hogy vétek lett volna kihagyni ezt a remek alkalmat. Most nem bánom, hogy megtettem és nagyon remélem, hogy nem is fogom. Én nem a múltban vagy a jövőben élek, én mindig is próbáltam a jelenben maradni. A jövő képlékeny, a múlt megváltoztathatatlan, és én ezt elfogadom. Azonban mégis úgy érzem, hogy szeretném tudni a jövőt, csakhogy tudjam, hogy mi lesz és hogy érdemes-e megtennem azt, ami esetleg lehet, hogy nem is olyan jó ötlet. De addig is, ameddig próbálok rájönni mindenre, például, hogy mit akarok Bonnie-tól, inkább azzal foglalkozom, hogy reagáljak mindenre, amit tesz. Mert, bár a szemem csukva van és az ajkaim is el vannak foglalva, mégis érzek mindent amit tesz: érzem a bőrét, amint hozzám simul, a kezeit a nyakam körül, és érzem, hogy már teljesen átadja magát a csóknak. Azt hiszem, hogy ez jó vagy mi, bár azt még nem tudom, hogy egész pontosan miért is. Biztos vagyok benne, hogy most már nem akar majd elmenni, nem fog már itt hagyni, nem kell már félnem emiatt. Mégis nagyon félek és ennek az az oka, hogy nem tudom, hogy mi lesz. És ismét ezen gondolkodom. Már teljesen összezavarodtam, azzal sem vagyok tisztában, hogy miket zagyválok itt össze. De most nézzétek el nekem, csak most az egyszer! Életem legérdekesebb estéje után életemben talán legelőször kockáztatok azért, mert erre vágyom, szinte hihetetlen, felfogni sem tudom. Lehetséges, hogy nem is akarom, majd inkább holnap vagy azután, vagy tíz év múlva. Most nem akarok azon agyalni, hogy mi van velem, hogy mit miért teszek, hogy egyáltalán tényleg akarom-e én ezt. Megtettem és kész. Inkább figyelek arra, ami tényleg számít és az jelen pillanatban nem más, mint a csók, amit már viszonylag hosszabb ideje váltunk. De hiába, ha egyszer nem tudok az ajkaitól elszakadni. Ez nem az én hibám, ha egyszer te is megízlelnéd őket, te sem tudnád csak úgy otthagyni, még akkor sem, ha valami baromi fontosat akarnál mondani. De aztán ő áll meg, és én kicsit megriadok. Vajon most jön az a rész, amikor eltol magától, akárcsak néhány perce? Aztán a szemeibe nézek és rájövök mindenre, szavak nélkül értem. Én el akarnék mosolyogni, ezzel akartam volna jelezni neki, de nem tudtam, mert most ő kezdeményezett és én nem akartam csak úgy, abbahagyni a csókot, inkább hevesen csókoltam meg és a kezeimmel még közelebb húztam magamhoz. Nem mintha eddig nem lett volna olyan közel, de most már biztosra kell tudnom, hogy nem-e szórakozik velem. Képtelen vagyok most már bármi egyébre is gondolni, csak is kizárólag az a hosszú és nagyon édes csók jár a fejemben, amit jelenleg is váltunk. Soha, de soha nem akarom abbahagyni, annyira megfogott. Pár perce még halálosan biztos voltam benne, hogy a csókja ugyanolyan, mint bármelyik más lényé ezen a bolygón, de most már tudom, hogy ez nem igaz: Bonnie csókja annál sokkal jobb. Tudjátok, hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy nem tudom abbahagyni, képtelen vagyok véget vetni ennek. Ha olyan lenne, mint amilyen a többi csók volt, amit eddig váltottam, akkor egy idő után biztosan meguntam volna, de nem tettem és ez egy jel. Ez egész pontosan annak a jele, hogy akarom őt. Olyan szinten akarom őt, hogy azt szavakkal le sem tudom írni! Megbabonázott és én nem akarok harcolni, mert a végén úgyis győzne. De mit kérette itt magát az előbb? Tudom, hogy érezte, hogy nem ver a szívem. Azt is tudom, hogy ez félelmetes lehet, főleg egy embernek. De ugyanakkor, még azt is tudom, hogy ő teljesen más, mint a többi nő, csak meg tud birkózni a gondolattal, hogy nem élek! Még egy nagyon picit csókolom az ajkait, aztán leállok, de nem húzódom el. Pislogok párat és suttogni kezdek. Állati halkan, lehetőleg úgy, hogy csak ő hallja, bár hozzátenném, hogy akkora zaj van itt, hogy valószínűleg mindenki más el van foglalva saját magával és még a kutyát sem érdekeljük.
- Hány éves vagy Bonnie?
Itt az alkalom, hogy megtudjak mindent vagy semmit. Bár nem ismerem, bízom benne és tudom, hogy helyesen fog cselekedni: ha ember, akkor megmondja a korát, ha vadász, akkor pedig bevallja a korát. Én most már nagyon összezavarodtam, fogalmam sincs, hogy melyiknek nagyobb az esélye. Tudom, hogy többször is átfutott a gondolat a fejemben, hogy mi lenne akkor, ha nem tudnám meg, csak mondjuk később, de nem, nekem az nem menne. Nem tudnék ellazulni, folyton az járna a fejemben, hogy vajon kivel is van dolgom? Csak ismerem saját magamat és tudok amit tudok. Itt az ideje annak, hogy tisztázzuk, hogy kik is vagyunk valójában, mielőtt olyasmit tennénk, amit később nagyon, de nagyon megbánnánk. Ha vadász, ha nem, azt hiszem, hogy nem fogok elengedni. Kell egy kis izgalom is az életemben és még úgysem volt dolgom hozzá hasonló nővel. Szóval véget vetek minden találgatásnak, hamarosan minden kiderül és remélhetőleg ezzel egyidőben tisztázódnak a dolgok a fejemben is, mert őszintén szólva kezd egyre jobban idegesíteni, hogy nem tudom, hogy mi van...

Akinek minden érintése megborzongat ~ Logannek, az egyetlennek és öröknek

~Bonnie-nak, akinek előre szólok, hogy mialatt olvassa ezt a remekművet, Velence járjon a fejében, ellenkező esetben nagyon haragudni fog... ~

Mosolyogtam. Mosolyogtam, mert bár teljesen tisztában voltam azzal, hogy megértené, ha most nem mosolyognék, tudtam, hogy sokkal jobban érzi majd magát, ha mosolygok. Ez olyan mosoly volt, ami nyugalmat árasztott, ugyanis most, gondolom én, mind a ketten halálosan feszültek vagyunk. Kell ez a mosolyom ide, különben már rég minden veszve lenne. Továbbra is mosolygok és próbálom felfogni, hogy mit is jelent ez. Bár egész este a fejemben volt a kérdés és a lehetőségek, most, hogy ilyen nyílt választ kaptam, szeretném inkább visszacsinálni az egészet. Úgy éreztem, hogy fel vagyok készülve, hogy nem érhet nagy csalódás, most mégis úgy érzem, hogy itt a vég. Nem lehetne meg nem történté tenni az esténket? Továbbra is mosolygok. Mosolygok, és ezzel elrejtem, hogy mennyire fáj, hogy mennyire fáj az, hogy ő más, mint én. Nem, nem is ez fáj, inkább az fáj, hogy ezt nem tudta előbb közölni, hogy gyakorlatilag belesétáltam a nem létező csapdájába. És hogy a fájdalmamat elfojtsam, inkább csak mosolygok, mást nem tudok tenni. Még arra sem vagyok képes, hogy megszólaljak. Az arcát nézem, és közben mosolygok. Most miért fáj ez nekem ennyire? Hiszen, egész végig ezen kattogtam, pontosan emlékszem rá, hogy az est során nagyon sokszor szerettem volna, ha elmondja, hogy mi, nagyon szerettem volna tudni és úgy gondoltam, hogy el fogom tudni majd hagyni, hogy képes leszek arra, hogy bármi is történjék, csak úgy elmenjek. De most nem tudom, hogy mire vagyok képes és mit akarok tenni. Csak állnék itt és gondolkodnék. Idő kell. Szükségem van némi időre, hogy felfogjam ezt a tényt. Nekem muszáj még egy picit csak így semmit sem tennem, különben olyat is tennék, amit később nagyon, de nagyon megbánnék. De most mit mondjak? Egy vadásszal csókolóztam. Paulo Coelho szerint megéri kockáztatni és én rá hallgatva megtettem, amit tudtam, most pedig itt vagyok. Ez rettenetes. Mit tettem? Miért tettem? És ő miért tette? Ő tudta, hogy démon vagyok, mégis megcsókolt, mégis viszonzott mindent. Mégis mikor akarta ezt elmondani nekem? Mégis mit gondolt? Hátralépek egyet és elengedem a kezét. A nyugalmat sugárzó mosoly leolvad az arcomról. Micsoda? Bonnie vadász? Újból és újból el kell ismételgetnem ezt a pár kérdést, mert szerintem pár perce még fel sem fogtam, amit mondott. Tényleg azt mondta, hogy 203 éves vagy csak én képzeltem oda? Riadtan nézek rá, mint akinek valami nagyon újat mondanak, és mint akinek joga lenne felháborodni. De nekem nincs jogom hozzá és nem is mondtak valami rettenetesen új hírt, ami esetleg eddig ismeretlen lett volna számomra. Csak magamat hibáztathatom. Kellett nekem idáig mennem. Már akkor, a bárban, el kellett volna húznom jó messzire, hiszen nem véletlen, hogy visszautasított a kisasszony. Istenem, hogy lehettem ekkora hülye? Hiszen, tudhattam volna, hogy ha egy nő kicsit is más, mint a többi, akkor az már régen rossz. Hátralépek még egyet és csak nézem az arcát. Mit tegyek? Mi mindent tehetnék? A nő, akiért úgy oda vagyok az ellenségem. Egészen eddig azt hittem, hogy könnyű lesz itt hagyni, vagy hogy nem is fogom itt hagyni, mert mindenképpen folytatni akarom ezt az igen érdekes éjszakát, még akkor is, ha vadász. De most, hogy valaki ezt így, igaz, hogy nem egészen nyíltan, de az most nem fontos, közölte is ezt velem, már nem vagyok olyan bátor és már sokkal rosszabbnak tűnik a helyzet. Mégis mit képzelt? De most komolyan? Mégis mit hitt, hogy majd tovább folytatjuk, amit idáig tettünk és úgy csinálunk, mintha nem lennénk halálos ellenségek? Vagy netán azt hitte, hogy nem fog érdekelni és hidegen hagy majd a tudta, hogy olyasvalakivel csókolózom, aki a pokolba kíván? Mi a francot hitt? Én úgy tudom, hogy a vadász megérzi, ha démon van a közelében, ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy gyakorlatilag az este elejétől fogva tudta, hogy mi vagyok. Tudta, hogy démon vagyok, mégis játszotta az agyát. Tudta, hogy démon vagyok, mégis úgy csinált, mintha ember lennék. Tudta, hogy mik vagyunk, mégis biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezte a helyzetet. Hogy tehette ezt? Szóval minden, amit mondott, az hazugság volt? Uramisten, hogy mekkora egy hülye vagyok. Mindig is tudtam, hogy a vadászok nagyon cselesek és hogy bármire képesek azért, hogy a kiszemelt démont szépen tőrbe csalják, dehogy ennyire? Képes volt ennyi mindent megtenni azért, hogy megöljön? Biztos, hogy ezt nem egyedül eszelte ki. Biztos vagyok benne, hogy másokat is beavatott a tervbe. Hogy mekkora egy lotyó. És képes csak így, simán közölni velem, hogy mennyi idős? Csak így? Jesszusom, ez nagyon durva. Még nézem picikét az arcát, majd óvatosan körülnézek, hátha látok olyan alakot, aki esetleg gyanús lehetne, tudjátok, aki szintén részt vesz a tervben, de nem szúr szemet semmi ilyesmi. Inkább megint ránézek és legszívesebben felpofoznám. Hogy tehette ezt? Én, az est nagyobb részében, őszinte voltam hozzá és mindig igyekeztem nem nagyon hazudni. De ő mit csinált? Ki tudja, hogy miket adott be nekem. Hát igen, az elmúlt 203 évében bőven volt ideje bejárni egész Európát, de vajon ez az igazság, vagy csak valami betanult szöveg, amit mindenkinek elmond, akit meg akar ölni? Hogy lehettem ekkora egy hülye? Simán belesétáltam a csapdájába. Mindent, amit mondott, az elhittem, próbáltam kizárni, hogy vadász és csak arra gondoltam, hogy biztosan ember, igyekeztem minél jobban megismerni, mert nagyon megkedveltem és most ezt kapom? Azt hittem, hogy ő más. Én tényleg tiszta, de nem dobogó, szívemből azt hittem, hogy ő más. Olyan esélyt adtam neki, amit más nő nem kapna és cserébe nekem ezt adja? Közli velem, hogy 203 éves és közben rám sem néz, hogy teljesen elhitesse velem, hogy mennyire rossz ez neki? Hát ennyire hülyének néz? De most komolyan, szerintetek én ezt beveszem? Nem tudom, hogy most mi lesz. Nem tudom, hogy most mi következik, talán a hölgyet kellene megkérdeznem, hogy mi vár még rám, hiszen ez is a terv része. Hogy lehettem ennyire naiv? Csak magamat hibáztathatom azért, ami ma történt. Nem megy nekem ez a csábítás meg hódítás, ajtóstul kellett volna a házba rontanom és akkor elkerülhettem volna ezt. Fáj a tudat, hogy nekem ez tényleg ennyire nem megy és igazán pocsék érzés, hogy már az első próbálkozásra így reagál a világ. Jól van, tudom, hogy ez a dolog nem az én szakterületem, de gondoltam esetleg megpróbálhatnám, viszont most már tudom, hogy teljesen felesleges volt. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Nem kellett volna ennyit foglalkoznom vele. De mit tehettem volna? Nagyon, de nagyon vonzódtam hozzá és képtelen voltam levenni róla a szememet. El sem hiszem, hogy még most is ezt hajtogatom. Ez egyértelműen az én hibám. Nem szabadott volna elérzékenyülnöm és játszani a régi érzelgős énemet. Csak hát annyira jó volt egy picit más Logan lenni. Egész végig tudtam, hogy ez is én vagyok, csak egy másik, nagyon régi énem vette át a szokásos szerepet. Bonnie aljas terve volt ez az egész és én most már nem tudok kiszállni. Része lettem valaminek, valami nagyon rossznak és most hiába akarok kiszállni, már nem lehet. Bonnie arcára nézek kétségbeesetten. Vajon hány másik pasit csábított már ezzel a bájos pofival? Vajon hány férfit ölt már meg kegyetlenül? Hihetetlen. Hátralépek még egyet és csak ekkor tűnik fel, hogy nem elég nagyokat léptem: még mindig elég közel vagyok hozzá. De ez nem lehet, gyorsan lépek még egyet hátra, miközben értetlenül nézem azt a bájos pofiját. Vajon most mi következik? Már csak azért sem fogok elmenni. Nem-nem. Ha a hotelbe akar csábítani, én egyszerűen nemet mondok, inkább itt maradok. Itt úgysem mernek feltűnést kelteni a kis vadász barátaival, hiszen több tucat ember tartózkodik a közelben. Nem félek tőle: ha meg akar ölni, csak hajrá. Bár idősebb nálam, kétlem, hogy erősebb is lenne. Csak nézem az arcát és nem szólalok meg. Nincs az a pénz, amiért én most akár egyetlen hangot kiadnék magamból. Szólaljon meg előbb ő és tájékoztasson arról, hogy most mi lesz. Hiszen, ő biztosan jobban tud nálam mindent…