13-as előadó

Nemrég telefonhívást kaptam egy régi ismerőstől. Theodore Dalton egy igazi, vonalas vadász, kicsit keményfejű, de megbízható alak. Személyesen alig találkoztunk. Egyéb ügyek mellett megkérdezte, hogy mit tudok a lányáról, sikerült-e beilleszkednie az itteniek közé. Halványan rémlett Winnie, egyszer kétszer talán említette a lányát. Viszont sejtelmem sem volt róla, hogy a városban van. Ettől persze Dalton akadt ki, hogy a lány nem dolgozik velünk. Addig rágta a fülem, míg meg nem ígértem neki, hogy megkeresem. De ő nem sokat tudott róla. Kénytelen voltam felhívni Lucyt, az anyját. Ő aztán elmondta, hogy Winnie egyetemre jár itt, azt is melyik évfolyamokra, így már nem volt nehéz megtalálnom, és e-mailban küldött róla egy képet is. Amit azonban utána mesélt a démon srácról, a furcsa viszonyról, és a végéről, az meg engem akasztott ki.
Most azonban itt ülök a teremben, és az előadás végét várom, mert ha már erre járok, beültem, és végighallgattam az egészet. Még hozzá is szóltam, mert szó volt az olasz költészetről, és abban eléggé otthon vagyok.
Winnie itt ül előttem két sorral. Figyel, jegyzetel, úgy tűnik tényleg tanulni jött.
Az előadás után mindenki pakol, kifelé igyekszik. Ekkor szólítom meg.
- Bocsáss meg! Beszélni szeretnék veled! - állok elébe. - Lenne rám pár perced?
Ennél többet most nem mondok, mert az, hogy ki vagyok, és ő kicsoda, nem ekkora tömegbe való téma.

Reggel többnyire első dolgom megnézni a telefonomat. Kaptam SMS-t ,vagy valaki hívott-e az éjszaka folyamán. Itt elsősorban az európai ismerőseimre gondolok, mert éjjel csak nagy ritkán ver fel a telefon véget nem érő, idegesítő csörgése. Elég nagy volt a meglepetés, amikor apám vagy egy tucatszor próbált utolérni egyetlen éjszaka folyamán. Kicsit idegesen felhívtam, mi lehet ilyen fontos, hogy ennyire akar velem beszélni? Meghalt valaki? Valami történt anyuval ? Már hulla sápadt voltam az idegtől, de senki nem vette fel a telefont.
A negyedik próbára végre sikerült elérnem apámat,de talán hiba volt, mert egy rövid és velős szónoklattal nyitott, a kötelességem teljesítéséről. Pár percig csak némán hallgattam a dühös szóáradatot, amikor sikerült összeszednem magamban annyi lelkierőt, hogy egyszerűen csak kinyomjam a telefont. Annyira imádok így felébredni…
Úgy terveztem, hogy beülök pár érdekesnek tűnő órára aztán, és mivel péntek van talán meglátogatom apámékat. Hihetetlen, hogy képes voltam egy szó nélkül otthagyni szegényt.
Rögtön az első előadás: Olasz romantika. Huh arra most igazán szükségem van. Elővettem egy kicsit megtépázott, viharvert és összefirkált füzetet, ami fénykorában fehér volt, csak az utóbbi pár hónap kicsit megviselte. Csöndben jegyzetelgetve ültem végig az órát, közben azon gondolkodtam, hogy vajon milyen kötelességről beszélhetett az öreg. Szinte gépies mozdulatokkal pakoltam össze a holmimat az óra végén, és indultam ki a teremből, amikor valaki megszólított.
Nagy szemekkel fordultam a férfi felé, mert teljesen biztos voltam benne, hogy nem ismerjük egymást, így kicsit gyanakodva méregettem az arcát,de bólintva félre álltam, had menjenek a többiek a dolgukra. Mikor csak mi voltunk, kíváncsian fordultam az idegen felé.
- Szóval? – kérdezem félrebillentett fejjel.

Már nem volt senki a teremben szinte, csak az első padokban beszélgettek páran. Halkra fogtam a hangom, és úgy kezdtem bele.
- Martin Berrington vagyok. Vadász. A szüleidtől tudom, hogy a városba költöztél egy ideje. Viszont még nem vetted fel a kapcsolatot a helyi közösséggel. Nem akarok tolakodni, de gondoltam megkereslek, és adok elérhetőséget.
Előveszek egy névjegyet, és odanyújtom.
- Tessék!
Kicsit tétovázok, hogy folytassam-e, de aztán úgy vélem, jobb az őszinteség.
- Apád azt akarja, hogy vegyelek rá a csatlakozásra, hogy légy aktív. Én úgy vélem, ezt neked kell eldönteni. De bármikor kerülhetsz olyan szituációba, amikor jól jön a segítség.
Remélem, Winnie nem harapja le a fejem, amiért az apja kérésére vagyok itt. A történtek után én a helyében nem kedvelném az öreget. Bár a kedves mama beszámolójából nem tűnt úgy, hogy nagy szerelem dúlt volna közte meg a démon között. Bár ... ki tudja ... a szülők se mindenhatók, ők sem tudnak mindent.

Figyelmesen hallgattam a mondandóját, közben kezdtem kicsit összezavarodni. Martin Berrington. Ismerős valahonnan, apám mesélt régebben pár történetet a családról, és ezeket is csak futólag osztotta meg velem, mivel úgy vélte valamennyit azért muszáj tudnom a jelentősebb vadász családok múltjáról.
Az a kevés emlék ami eszembe jutott, valamennyire meggyőztek, hogy nincs okom gyanakodni, így növekvő érdeklődéssel vettem újra szemügyre a férfit.
A szavai nyomán azt hiszem joggal lehettem volna dühös. Főleg apámékra. Tudok magamra vigyázni, és valószínű, hogy Martinnak is van jobb dolga, mint egy vadász család fekete bárányát visszaterelni a démon irtás rögös ösvényére.
Szórakozottan forgattam ujjam közt a névjegykártyát, a számat konokul összeszorítottam. Már a második mondatnál elhatároztam, hogy nem élek a lehetőséggel. Idővel talán, de csak idővel, és ezen még apám véleménye sem fog változtatni.
- Rendben. – pár másodperc szünet után azért eszembe jutott, hogy talán többet is mondhatnék – Majd meggondolom, de szerintem még várok vele. Pár hetet biztosan. - Hogy ebből a pár hétből hónapok lesznek az is biztos. De azért ez az érv igen is megfontolandó. Ki tudja? Mi van, ha tényleg könnyen beletanulok ?
- És komolyan képes voltál ezért végig ülni egy egész órát?- kérdeztem vigyorogva. Apám nagyon meggyőző tud lenni, ha akar, de nem hiszem, hogy ez lett volna az ok. Végeredményben ez a legegyszerűbb módja ha valaki utol akar érni.

A kérdés jogos, és én is jót mosolygok rajta. Nem, nem vagyok ennyire szögletes, vagy bugyuta.
- Nem, az órát magáért az óráért ültem végig, ha az nem érdekel, akkor az előadás végére jövök ide. Szeretem az olasz irodalmat, főleg eredetiben, de beszélgetni se rossz róla.

" O graziosa luna, io mi rammento
Che, or volge l'anno, sovra questo colle
Io venia pien d'angoscia a rimirarti:"

Idézem az egyik verset, amiről az órán szó volt, majd gyorsan mondom a fordítást is.

"Oh szende hold, emlékezem reá:
Most fordul éve, hogy e dombra jöttem,
Keserveim közt nézni tégedet."

Most, hogy az irodalmi kérdéseket tisztáztuk, a másik fronton is rendet kéne rakni még egy kicsit.
Az nem keserít el, hogy Winnie nem kapott rögtön az alkalmon. Nem azért adtam a névjegyet.
- Nem kötelező semmi. De attól, hogy te békén akarod hagyni a démonokat még nem biztos, hogy ők is békén hagynak téged. Jobb, ha van egy biztos hátország, amit elérhetsz. Szerintem sem feltétlen megoldás az ész nélküli gyilkolás, azzal nem leszünk előrébb. De magányosan célpontnak lenni még annyira sem jó.
Na, nem papolok itt tovább neki, ennyi éppen elég lesz. De csak úgy "sutty" faképnél hagyni sem akarom.
- Meghívhatlak egy kávéra vagy teára?

Mosolyogva hallgattam az idézetet. Nem csak a regényeket hanem a verseket is nagyon szeretem, és meg kell hagyni az olaszok nagyon értettek a költészethez.
- Eredetiben tényleg sokkal érdekesebb. Csak annyi a buktató, hogy még nem tanultam meg olaszul.
Emlékszem amikor kicsi voltam próbálgattam olvasni az ismeretlen nyelven írt teljesen értelmetlen szöveget, egymás után rakosgatni a szavakat, de a betűk nem igazán akartak értelmet nyerni.
- Még végig gondolom... de lehet, hogy igazad van. - válaszoltam csendesen a kis kártyát nézegetve.
Igazából nem is tudom mikor végeztem el utoljára vadászi teendőimet. Hat éve…vagy több. Igazából nem is nagyon volt szükség rá. Nem is tudom menne még vajon? De azt mondják olyan ez mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni, ráadásul évtizedeken keresztül ezzel keltem és feküdtem. Nem lehet akkora lemaradásom, de annyi igaz, hogy egy kicsit megkopott a tudás,de idővel talán… mindegy, adok magamnak pár hetet, és addigra majd eldöntöm. De tényleg csak pár hét lesz.
- Miét ne?- mosolyodtam el megint. Vállamra vettem a táskámat, de ugyanezzel a lendülettel le is rántottam a hatalmas papírhalmot. Sóhajtva néztem a levegőben szállingózó papírokat, amik nagyon lassan érkeztek csak le a földre. Kicsit elvörösödve hajoltam le és megpróbáltam gyorsan, ugyanakkor baleset nélkül összeszedegetni a lapokat. Nem is nagyon idegesítem fel magam mostanában az ilyesmin. Ha egyszer úgyis megszoktam hogy velem mindig történik valami, nem értem most min lepődnék meg.

- Jah, nekem könnyű, ez az anyanyelvem. - legyintek, majd leguggolok, és segítek összevadászni a repkedő lapokat a padsorok alól, majd Winnie kezébe nyomom őket. Lehet a kisasszonyra ráférne némi gyakorlás? Úgy döntök ezt nem most fogom felhánytorgatni. Ehhez még túl képlékeny és friss az ismeretségünk.
- Hogy megy a tanulás? - kérdezem, amíg kifelé ballagunk az előadóból. - Tervezed, hogy diplomát is megszerzed, vagy csak az ismeretek miatt jársz?
A kérdés jogos, hiszen aligha szorul rá, hogy az irodalmárok nem túl zsíros kenyerét egye. Nem hinném, hogy még vannak anyagi gondjai, ahhoz túl ősi a családja, és maga sem ide csirke már. Nem tudom pontosan, de nem sokkal lehet nálam fiatalabb. Ami persze korántsem hátrány, néha az az érzésem, ember barátnőimmel éppen az volt a probléma, hogy egyszerűen túl harmatosak voltak hozzám. Most, ha Winnie-val kicsit elbeszélgetek, talán lesz alkalmam kideríteni, hogy az érett nők jobban bejönnek-e nekem.
Kiballagok a folyosóra, és az épületből is ki. A menzán is lehet ugyan kávét kapni, de a parkban láttam egy kis kávézót, ami talán valamivel jobb hely, s főleg csendesebb. Sokan tartanak erre-arra a folyosókon, figyelek a jövés menésre, és az illatokra, de a mai korban, amikor minden nő virágosrétnyi dezodorfelhőt lengedeztet maga körül nem annyira könnyű kiszúrni a levendulaszagot.

- Köszönöm.- motyogom kicsit zavartan. Mibe, hogy ezzel a mozdulatsorral elég gyorsan elintéztem magam egy idősebb és valószínű, hogy tapasztaltabb vadász előtt. Na nem baj... lehet, hogy lesz ennél rosszabb is. Mondjuk nem is tudom, leöntöm kávéval, vagy valami hasonló szörnyű merényletet követek el ellene.
- Szeretem az irodalmat, érdekesek az órák, szóval ha majd odajutok, szeretném megszerezni a diplomát.- válaszoltam mosolyogva.- Az már más kérdés, hogy nem nagyon fogom tudni hasznosítani.
Vontam vállat. Mondjuk nem csak a tanári pályán vanlehetőség elhelyezkedni. Ha például hozzácsapjuk a törit is... de abból sajnos sosem voltam valami jó. Az már más kérdés, hogy az elmúlt százötven évet megéltem, de mi az kétezer évhez képest? Hát tényleg nem sok.
- És te? Nem gondolkodtál még az egyetemen, vagy fősulin?
Nekem ez az talunás dolog nagyon jól jön. Nem őrülök bele az unalomba, és még hasznos is. De ha azt vesszük ő tényleg vadász, és nem neki valószínű, hogy ezzel több dolga is van, mint nekem mivel szökőévente egyszer ha találkozok egyel, akit aztán végül el is pusztítok. Szóval nem vagyok túl tevékeny ilyen szempontból, éppen ezért van rengeteg időm ilyesmire.
Ahogy kiléptünk a szabadba azonnal mecsapott Las Vegas a szokottnál kicsit hűvösebb levegője. Megborzongva húztam fel kabátom cipzárát, mennyivel másabb így.