Alap adatok:Becenév ~ Matt , Parker vagy Stroke ( ez még a drogos múltamból ragadt rám)
Nem ~ férfi
Faj ~ démon
Kor ~ 23 eredetileg 25
Születési hely/idő ~ 1986. július 8., Las Vegas
Szexualitás ~ heteroszexuális
~ ~ ~
Szabadidő:Foglalkozás ~ Csapos vagyok a Jasmine Restaurant-ban
Hobbik ~ szeretek gitározni, olvasni, szeretem a munkámat, a régi kocsikat és az állatokat. Szeretem a lányokat (róluk ugyanez nem mondható el), a zenét, a tavaszt, szeretek idiótán viselkedni, a házikenyeret, a finom ételeket, a friss gyümölcsöt (ez a szeretet lassan imádattá fajul), forró napokat, a jó italokat, és a reggeli zuhanyt. Néha még előfordul, hogy a rosszabb estéimen belövöm magam, de nem vagyok már függő.
Kevésbé kedvelt dolgok ~ Nem szeretek korán kelni, ha nem tudok aludni (az egy apokalipszis erejű ütés az életpályámra nézve), unatkozni, hogy ha mindenki elfoglalt, azokat a napokat, amikor rájövök, hogy nincs kaja otthon és el kell mennem bevásárolni. Utálom a rajzfilmeket, a hazugokat, a rosszullétet, ha az emberek nem veszik a fáradtságot, hogy megismerjenek, és azt hiszik rólam, hogy egy seggfej vagyok. Nem bírom a nyalizást, régebben allergiás voltam a lovakra, így őket is kerülöm. Félek a repüléstől, és a bohócoktól.
~ ~ ~
Család: Apa ~ /Joseph Salthmore; 46/él; ember; masszív alkoholista; amíg vele éltem folyamatosan vert így ebből adódóan kicsit megromlott a kapcsolatunk/
Anya ~ /Margaret Salthmore; 45/él; ember;; tűrhető/
Testvérek ~ /Polly Salthmore; 28/él; ember; háztartásbeli; „halálom” előtt jóban voltunk/
/Peter Salthmore; 19/él; ember; egyetemista; az egyetlen aki tudja, hogy életben vagyok, szóval igen, pár vitától eltekintve elvagyunk/
/Sam Salthmore; 15/él; ember; tanuló; nem igazán ismertük egymást/
Háziállatok ~ Füge; kutya; dandi dinmont
~ ~ ~
Kinézet: 187 magas vagyok és...hát testalkatomra nézve hát, nem is tudom izmos vagyok ez igaz, de nem vagyok Arndol Swartzi, szóval mondjuk átlagosnak. A szemem barna, a hajam fekete, vagy nagyon sötét barna. Szemüveges vagyok, illetve voltam ,de most is gyakran hordok szemüveget. A testemet itt-ott tetkók borítják.
~ ~ ~
Jellem: Elég bonyolult jellem vagyok. Első pillantásra egy csendes, és kedves srácnak látszok. De ez csak a látszat. Van egy olyan érzésem, hogy az agyamat már évekkel ezelőtt eldrogoztam, így az esetek nagy többségében képtelen vagyok beszámítható döntéseket hozni. Azonban ezeket a bonyolult és bolond ötleteket igyekszem elnyomni magamban, így sikerül fenntartani, a komoly és felelősségteljes ember álarcát.
Mert tényleg komoly vagyok… vagyis ezzel áltatom magam. A tény, hogy az évek során démon lett belőlem, nem izgat. A benne rejlő lehetőségeket azért maradéktalanul kihasználom. Mondjuk ölni nem nagyon szoktam. Eddig csak párszor fordult elő, és mind egy-egy ostoba véletlennek köszönhető. Azt azért tudni kell rólam, hogy vonzom a hülye helyzeteket és a különös véletleneket. Ezeket igyekszem higgadtan kezelni, ám vannak pillanatok, amikor képes vagyok igazán pánikba esni. Ilyenkor össze-vissza beszélek elvörösödöm és igen, hősiesen bevallom: nagy hisztiket csapok.
Az én reakciómat egy-egy eseményre lehetetlen kitalálni, hogy mire gondolok, vagy mit fogok a következő percben csinálni, még számomra is rejtély. A legvalószínűbb, hogy valamilyen hülyeséget ötlök ki. És még én sem tudom meg mondani, mit miért teszek. Sokan megkérdezik: Hé ez most komoly? valahányszor valami baromságot mondok, vagy csinálok, a válaszom megint az: nem tudom. De nyugodt vagyok…tényleg nagyon higgadt embernek mondanak. Nem zaklatnak fel apróságok, nem pánikolok feleslegesen, a legborzalmasabb tragédiákat is csendes közömbösséggel figyelem.
Ami a lényeg: csendes vagyok ez az egyetlen jó tulajdonságom. Nem beszélek túl sokat, ha rossz kedvem van, akkor csak annyi látszik meg rajtam, hogy egy kicsit mogorvább vagyok a kelleténél.
Ha ideges vagyok, ami azért a nyugodt alaptermészet ellenére is, de előfordul, akkor vigyorgok. Pontosan, mint a tejbe tök tudom, hosszútávon elég zavaró lehet, de nem tudok mit csinálni. Ösztönből jön.
~ ~ ~
Előtörténet: Sajnos az életem elég kusza történet így meg sem kísérlem összefüggő meseként közölni. Pár fontosabb esemény azért beugrik, és talán sikerül érthető formában elmondani, de ne várjatok túlságosan értelmes és vidám élettörténetet. Persze akadnak poénos esetek nem tagadom, de ezek nagy része is az én hülyeségemből adódik.
Az első, és az én szempontomból a legfontosabb ilyen emlék a születésem napja. De szerintem ezt csak én gondoltam így. Anyámnak nem hiányzott még egy üvöltő poronty, aki élete legelső és igencsak öntudatlan szakaszában csak eszik ,alszik és ezeket pont akkor csinálja, amikor a családnak éppen más tervei vannak.
De haladjunk egy kicsit gyorsabban, mert még a végén elfelejtem mit is akartam eredetileg mondani. Az életem kezdetben sőt még a vége felé is olyan volt, mintha egy Charles Dickens könyvből rángatták volna ki. Azzal a különbséggel, hogy pechemre mindkét szülőm ép és egészséges, sőt még túl is éltek engem, de hát ezt mindig is sejtettem.
Szóval Las Vegasi vagyok, igaz a külvárosban születtem távol minden izgalmas és érdekes dologtól. De úgy voltam vele, ha már nincs alapból a környezetemben semmi fantázia, hát majd én csinálok. De a mindennapok borzalmaihoz nem kellett az én törekvésem. Bőven elég volt apám is, aki masszív alkoholista lévén, veréssel próbálta a helyét biztosítani a családban. Először anyámat és a nővéremet verte, majd mikor abba a korba kerültem én is sorra kaptam a rúgásokat és a pofonokat.
Az egyetlen ember aki valamelyest törődött velem a családban, és akit viszont szerettem az Peter volt, az öcsikém. Nem tudom miért ,de vele a kezdetektől jó kapcsolatom volt. Vigyáztunk egymásra, ameddig lehetett.
Az iskolában nem voltak jó jegyeim. Többször buktam, de hát ilyen családi háttérrel mit várnál? De azért megvan a magamhoz való eszem, nem kell félteni. Szabadidőmben rengeteget olvasok, így nem vagyok teljesen menthetetlen eset, holott a lehetőségeim a diploma megszerzésére meglehetősen korlátoltak.
Tizenegy éves koromban voltam először részeg, aztán pár év kihagyás után, tizennégy éves koromban lettek mindennaposak a bulik, a füves partik, és később egyre gyakrabban feltűnt a detox üvöltő közelsége is. Életem első és nem utolsó hülyeségét 15 évesen követtem el, egy igencsak durva éjszaka után alsónadrág nélkül és egy tetkóval a tarkómon ébredtem. Anyám alaposan letolt, a nővérem és az öcséim is teljesen hülyének néztek, de apám meglepően jól fogadta a dolgot, de ha jobban belegondolok, talán nem is volt magánál.
Tehát, ott tartottam, hogy a kamaszkorom a bulik tengerében zajlott. Tizenhét éves koromra már drogfüggő lettem, nagyon sok mindent kipróbáltam, metanfetamintól, a kokainon át a heroinig mindent. De én leragadtam a jó öreg LSD-nél. Nincs is annál jobb, mint amikor betépve ücsörögsz a kanapén és figyeled a rózsaszín angyalkák csatáját a kékszínű rongybabákkal.
Huszonhárom éves koromra pedig már lehetetlen volt bírni velem. Már régen kirúgtak a családi házból, csak Pete látogatott meg néha, de azok a látogatások is a múlt ködös ösvényin ragadtak, mert jól sejted, tényleg belőttem magam. De a világ nem mindig volt ilyen vidám. A pénzem hamar elfogyott, így nem jutott drogra. A kis, csótányzugom, vagyis az albérlet, amiben meghúztam magam, teljesen kiürült, minden bútort eladtam, és a lakbérrel is már hónapok óta tartoztam. Két hete nem lőttem be magam, az elvonási tünetek csak úgy végig rohantak rajtam, többször is egy nap.
Ekkor döntöttem úgy, hogy véget vetek ennek. Felakasztottam magam. Csak úgy lájtosan, meglehetősen könnyen ment a dolog, pár perc alatt végem is volt. De aztán jött a meglepetés. Nem is tudom ez a démon dolog elég fura ügy. Meghaltam és mégsem? Nem tudtam mihez kezdeni magammal, csak hevertem a mocskos, piaszagú padlón és ordítottam, fetrengtem fájdalmamban. A szomszédok azt hitték megint belőttem magam, és nem jöttek segíteni.
Pár nappal később, furcsán éreztem magam. Fogalmam nincs miért ,de egy cirkuszi sátorban tértem magamhoz, Arkansas környékén. Az amúgy is viseltes ingemet vér borította, mellettem egy holttest. Egy bohócé. Hogy hogyan történt mindez, nem emlékszem, és ha megnyúznak sem tudok többet mondani ennél.
De az évek során nagyon sok mindenre rájöttem a démonokkal és a vadászokkal kapcsolatban. Nem ölök, mert nem érzem szükségét, de mégsem vagyok teljesen tapasztalatlan. Tisztában vagyok az erőmmel, és használom is ,de nem gyilkolok, csak hülyéskedek…
~ ~ ~
Példajáték:15éves voltam, amikor ez a jelenet lejátszódott. A születésnapom előtti éjszakán édesanyám egy barna kartondobozzal a hóna alatt nyitott be lakásunk nappalijába. Arca a vidám elégedettségtől sugárzott. A táskáját ledobta az egyik székre a dobozt óvatosan az asztalra helyezte. Gyanakodva bámultam hol anyámat, hol a néha-néha megmoccanó tárgyat.
-Mi ez?.- kérdeztem miközben összecsavartam a képregényt, késszen arra, hogy lecsapjam, ha ez a valami rám támadna.
-Az ajándékod- válaszolta Maggie sugárzó arccal, és kivette a dobozból azt a rusnya kis izét, ami azonnal vad ugatásba kezdett.- Egy kiskutya!
- Ez? Mama ugyan nézz rá! Nézd az alakját! Mitől lett az ilyen? Valami baleset érte, vagy ilyennek született?-kérdeztem bizalmatlanul méregetve a kis rondaságot.
- Ennek ilyennek kell lennie.- mondta anyu kicsit elbizonytalanodva. Felmerült benne a gondolat, hogy talán mégsem ez a legmegfelelőbb ajándék számomra, vagyis, az arcomból és a hozzáállásomból ezt szűrte le.
- Ez lehetetlen mama. Ez egy szörnyszülött. Ki akarna szándékosan ilyet létrehozni? –kérdeztem felháborodottan. Jelenleg a hátam közepére sem kívántam egy ilyen kis…izét. Kételkedtem benne, hogy idővel talán egy vérengző fenevad lesz belőle, szóval innentől kezdve már nem ismertem el kutya voltát.
-Az eladó azt mondta, hogy nagyon hűséges.- kelt a kisállat védelmére mama, gondolván, hogy így talán meggyőzhet.
-Azt el tudom képzelni, hogy hűségesek ahhoz, aki érdeklődést tanusít irántuk, mert alig hiszem, hogy sok csodálójuk van a világon .- mondtam mogorván, és ezzel sikeresen elrontottam mama kedvét is. Szó nélkül a kezembe nyomta a kiskutyát és utasított, hogy menjek lefeküdni. Öt éve soha nem mondott nekem ilyesmit.
Szó nélkül feltalpaltam az emeletre, és a Papa ágyába dobtam a kis dögöt, majd bemasíroztam a szobámba és lefeküdtem. A jószág, elhatározta, hogy az alkalmat emlékezetessé teszi, és szünet nélkül egész éjjel, kiadósan okádott….azóta a legjobb barátom. De hamar kiderültek Füge (ugyanis ezt a nevet adtam neki) gyártási hibái. Először is az, hogy értelmi képességei végtelenül korlátoltak. A fejébe csakis egyetlen gondolat fért, és ahhoz makacsul ragaszkodott. Már pályafutása elején elhatározta, hogy kisajátít magának. Mindenhová követett. Tényleg mindenhová, így vált védjegyemmé ez a kis szőrös rondaság. Szóval nem volt nyugtom tőle, sajnos még a mosdóba is feltett szándéka volt követni, azonban én szeretem élvezni a zuhany csendes magányát, de hát Fügét kihagytam a számításból.. Eszelősen üvölteni kezdett, és addig verte magát az ajtófélfához, míg hajlandó nem voltam beengedni.
~ ~ ~
esetleg még a kinézethez írhattál volna még, de nem fogok kukacoskodni! (: