Daniel Raymond Bertin

~ Daniel Raymond Bertin ~
(eredeti nevén: Bloch)

Alap adatok:
Becenév ~ Dan, Ray
Nem ~ férfi
Faj ~ démon
Kor ~ 27/32
Születési hely/idő ~ Boston, 1979., 2001.
Szexualitás ~ heteroszexuális

~ ~ ~

Szabadidő:
Foglalkozás ~ jelenleg pultos egy bárban
Hobbik ~ Mai modern avantgard és egyéb költők verseit zenésíti meg, és egy együttessel előadja ahol éppen beeresztik őket.
Kevésbé kedvelt dolgok ~ Pia, erőszak a gyengékkel szemben, modorosság, hülyeség

~ ~ ~

Család:
Apa ~ Jonathan Bloch, targoncakezelő
Daniel tíz éves volt, amikor utoljára látta, a kapcsolatuk nem volt valami jó. A jó ég tudja él-e még.
Anya ~ Petty Bloch, pénztáros, felszolgáló, stb.
21 éve elköltözött a férjétől, 12 éve meghalt. Ő nevelte fel Danielt, a kapcsolatuk jó volt, de a fiú elég hamar önállóvá vált.

Testvérek ~ Kathy (2 évesen meghalt, amikor Daniel 8 éves volt, lehet ebben is benne volt az apja keze, de nem tudni)
Egyéb hozzátartozók ~ Anyai nagyanyja él Las Vegastól nem messze.
Háziállatok ~ -

~ ~ ~

Kinézet:
Nem tartja magát jóképűnek, mások azért igen. Van egy sajátos sármja, amivel szimpatikussá tudja tenni magát.
Szeret megbotránkoztatni (főleg ugye a konzervatívabb gondolkodásúakat), de szeret tetszeni is. Ad magára, bár a maga sajátos módján. Általában szürke fekete és fehér színekbe öltözik, d elehet, hogy ehhez magára ölt egy piros nyakkendőt vagy egy narancssárga nadrágtartót, ha olyanja van.

~ ~ ~

Jellem:
Teljes lánggal ég még mindig, mindenbe ezerrel veti bele magát, amit arra érdemesnek talál. Hirtelen haragú, de hirtelen tud megbékélni is. Nem igazán ura az érzelmeinek, de nem is törekszik rá. Vannak ideái, céljai, álmai, és nem mond le róluk.
Önfejű. Néha valamit képes csak azért megcsinálni, mert valaki más azt mondta rá, hogy hülyeség, vagy lehetetlen, még akkor is, ha menet közben ő is rájön, hogy hülyeség. A lehetetlen szót meg nem nagyon ismeri, mondjuk démonná válva a képességei amúgy is kitágultak.
Kifejezetten lovagiasan és önfeláldozóan is képes viselkedni, soha nem bántott még gyengét, nőt, gyereket.
Szilárd meggyőződésből nem iszik alkoholt, de könnyű drogokkal él alkalomadtán.
Félelmek ~ Nevetségessé válni.

~ ~ ~

Előtörténet:
Apa iszákos volt nagyon. Amikor berúgott, verte anyát. Tíz évesen próbáltam először megvédeni anyámat, természetesen sikertelenül, és akkor apa mindkettőnket elvert, s mindketten kórházban kötöttünk ki. Anya fél szemét elvesztette, én hetekig feküdtem, mert súlyos agyrázkódást kaptam. Apa menekülőre fogta, de elkapták, és börtönbe zárták. Anya elköltözött, hogy ne találja meg, és innentől egyedül nevelt fel, Seattle-ben éltünk.
Nem volt túl jó véleményem a világról, mert nem sok jó jutott nekünk a jóból, és ez alakította ki, hogy mit szeretek, és mit nem, és mivel is foglalkozom. Egy idő után a lázadás lett a fő téma, a polgárpukkasztás, és egyéb rizikós mókák. Anyám nem nagyon örült ennek, mert ő meg próbált idomulni a környezethez, hog ymunkát kaphasson, és ezt én nem igazán könnyítettem meg. Végül inkább mentem a magam útján, és keveset érintkeztünk, alig jártam haza, és akkor otthon meghúztam amgam, és nem mentem a szomszédok idegeire.
Ez így jól működött, de aztán anyám elkapott egy vírusfertőzést, és a kórházban pedig agyvérzésben meghalt. Azt mondták, az a régi nagy verés tett tönkre odabenn valamit, ami miatt a betegséget már nem tudta elviselni. Én ezt nem igazán értem, de nem is lényeges, az anyám halott.
Éltem a saját életem: dolozgattam, zenéltem, csajoztam. Egy lánnyal jártam egy ideje, nagyon jól megovltunk, kezdtem úgy érezni, hogy szerelmes vagyok Peggybe. Sokat voltunk együtt, de soha nem vitt fel a lakására, nem mutatott be a szüleinek. Nem mintha ezek a konvenciók nekem nagyon hiányoztak volna, de azért feltűnt. Aztán egyszer azt mondta, el akar költözni otthonról, és segítsek csomagolni. Ekkor felmentünk hozzájuk. Elég ideges volt, kapkodva szórta bele a holmijait a táskájába, éreztem, hogy valami gond van. De nem akartam emgállítani, inkább én is segítettem, gondoltam, majd ha nálunk leszünk, akkor elmondja. De ekkor hazajött az apja. Mintha a saját apám jött volna meg, olyan volt a hangja, a viselkedése ... részeg volt, és amikor meglátta, hogy mit művel a lánya, nekünk esett. Én most már nem voltam 10 éves, eléálltam, és verekedtünk. Peggy is az apja ellen fordult, aki azonban ellökte, és ő nekiesett az ágy sarkának, aztén lehnyatlott a földre, és nem mozdult, a szeme fennakadt. Akkor rám borult valami vörös köd, és nem lehetett leállítani. Peggy aőpja kést rántott, de ez sem érdekelt, ütöttem, ahol értem. A folyosón már a szomszédok kiabáltak, hívtáka rendőrséget, de én akkor és ott bosszút akartam állni amgamért, anyámért, Peggyért és úgy általában mindenkiért. Addig vertem a fickót, amíg mozgott, majd kivettem a kést a kezéből, és azzal is megszúrtam párszor, amikor már a földön feküdt. Aztán kiugrottam az ablakon, és elmenekültem, bár több sebből véreztem.
A késsel a kezemben tántorogtam, azt sem tudtam, hol vagyok. A tengerpartra értem, halottam, ahogy mögöttem megérkezik a rendőrség, meg fognak találni. Nem akartam börtönbe menni, de úgy éreztem az életem sem ér semmit, én is olyan lettem, mint apám, és Peggy apja, csak én még nem is ittam. Beleugrottam a tengerbe.
Valami sziklákon tértem magamhoz, a várostól jó messze, összetörve, borzalams testi és lelki állapotban. És a kínok csak ekkor kezdődtek. Nem vagyok jó biológiából, de azt tudtam, hogy már rég meg kellett volna halnom. De nem ezt történt. Az az egy nap ott a tengerparton félelmetes volt, fájdalmas, és ugyanakkor rengeteg erőt adott. Valahogy úgy éreztem, hogy azért maradtam életben, mert amit tettem az jogos volt.
Ettől kedzve ennek élek elsősorban. Szépen kiismertem az új erőmet, és használom. A neten figyelem a híreket, ha valami család vagy gyermekbántalmazásról olvasok, akkor kiszemelem magamnak a fickót, becserkészem, és agyonverem. Az ország legkülönbözőbb pontjain akciózom, és ugye most már egy ideje utaznom sem kell. Aligha köthetik a nevemhez a gyilkosságokat, de azt sem sejtik, hogy egyvalaki követte el őket. A tett színhelyéről egy pillanat alatt eltűnhetek.
Négy éve letelepedtem Las Vegasban. Hogy miért? Nagy (anámy édesanyja) megbetegedett. Én ápolom. Mért? Mert így akarom. Egy bárban dolgozom, és összehoztam egy bandát, akikkel itt-ott fellépünk. Elégedett vagyok az életemmel, még ha már meg is haltam.

~ ~ ~

Példajáték:

~Ez a lány tényleg nagyon tud bowlingozni.
Egyenlőre ennyi az, ami a helyzetből megérint. Az újabb szövegek hallatán csak a szemem forgatom. A banda erősen éretlen, nem csoda, hogy nem tetszik neki a modern költészet, még nem értek fel ezekbe a magasságokba.
Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ezek után meghívást kapok az ötös pályára.
- Az az érzésem valóban igen éles lesz a kontraszt, a kettőnk játéka között.
Még ezzel a kijelentéssel is eléggé nagyzolok, mert az én szerencsétlenkedésemet szerintem nem lehet játéknak nevezni. De ettől még tehetek úgy, mintha beállnék, csak hogy kicsit ismerkedjek, és ne legyek ezzel az infantilis bandával. Szóval felkelek, mely mozdulatot azért sikerül hiba nélkül végrehajtanom, aminek eredményeképp megtapsolnak. Ha pillantással ölni tudnék ... nem, még azért ott nem tartunk. De ha mondjuk tudnék rájuk valami szájzárat varázsolni ... Sajnos, ez sem áll módomban.
- Akkor, lássuk!
Kezembe veszem a golyót, némi próbálkozás után megtalálom, melyik ujjam hová való, és gurítok, vagyis ... gurításnak éppen nem lehet nevezni. A golyó repül, meredeken felfelé, és csak a plafon állítja meg, ami jelentős károkat szenved. (O.O)
- Nem, azt hiszem jobb lesz, ha mégiscsak maradok néző. - állapítom meg egy lemondó sóhajjal.
A sápadt képpel odasiető alkalmazottakat biztosítom róla, hogy kifizetem a kárt, aztán magamba roskadva visszaülök a székembe.

~ ~ ~