Martin Berrington

~ Martin Berrington ~
szül. Mauricio Angiolieri

Alap adatok:
Becenév ~ Martin, Olasz, Maffiózó (utóbbi kettőt csak ismerősök használják, mivel sem a nevéből, sem a kinézetéből nem lehet következtetni a származására)
Nem ~ férfi/
Faj ~ vadász
Kor ~ 23/142
Születési hely/idő ~ 1869. Ragusa, Szicília
Szexualitás ~ heteroszexuális

~ ~ ~

Szabadidő:
Foglalkozás ~ A pénzem dolgozik helyettem
Hobbik ~ Művészetek
Kevésbé kedvelt dolgok ~ Démonok?

~ ~ ~

Család:
Apa ~ Giorgio Angiolieri (él, Olaszországban kegeti a démonokat, még mindig számíthatok a tanácsaira, csak ritkán kérem ki.)
Anya ~ Lucia Angiolieri (szül. Lucia Dipasquale) (meghalt)
Testvérek ~
Frederico (él, Olaszországban apám jobbkeze)
Annabella (meghalt nyolc évesen)
Egyéb hozzátartozók ~ -
Háziállatok ~ -

~ ~ ~

Kinézet:
Annak idején sokat cukkolták, hogy zabigyerek, lelenc, mert cseppet sem hasonlított a szüleire, és kirítt a közösségből szőke hajával. A szeme viszont az apjáé, és a családban soha nem kérdőjeleződött meg a származása.
A haját szereti rövidre nyírni, és általában meghagy némi borostát, hogy ne nézzék már annyira kölyöknek, ez azonban gyakran hiábavaló próbálkozás.
Változatosan öltözködk, mindig a helynek, helyzetnek megfelelően, néha kifejezetten szerepbe bújva jelmezt ölt. Otthonában azonban a kényelmes, világos árnyalatú holmikat szereti.

Gyenge pont ~ A bal oldalon, a bordák alatt.

~ ~ ~

Jellem:
Okos, de néha elsodorják az érzelmei. Bátor, de képes túlaggódni egyes dolgokat. Határozott, de hajlamos lelkiismereti problémákat csinálni magának, és ezektől elbizonytalanodni. Közvetlen, de magáról mégis csak ritkán beszél. Van benne egy jól működő szinészi véna, és muzikális, mint minden olasz.
Félelmek ~ Hogy megzsarolnak valakivel, akit szeretek.

~ ~ ~

Előtörténet:
Egy nagy haagyományokkal rendelkező vadász családba születtem, második gyerekként. A bátyám akkor már hat éves "komoly fiatalember" volt. Első emlékeim, hogy felnéztem rá, és próbáltam mindenben utánozni. Persze a hat év korbkülönbség éppen elég volt ahhoz, hogy ez csak ritkán siekrüljön. Eleinte ő volt nekem a fokmérő, amíg egyáltalán nem értettem a felnőttek dolgait. Később ebben a tekintetben apám lépett a helyére, és a bátyám a riválisom lett, akit túl akartam szárnyalni. AMikor ő elérte a húsz évet, és megnyilatkoztak a képességei, úgy éreztem nekem az a hat év soha nem fog eltelni. Azt is tudtam, hogy mire én húsz éves leszek, neki hat év komoly tapasztalata lesz, szóval aligha érem utol. Persze apánk az én teljesítményemet mindig a bátyám hat évvel előbbi teljesítményével vettette össze, és ezen tekintetben azért nem maradtam szégyenben, így nem votl okom panaszra.
Közben anyám a hugunk nevelésével foglalkozott, aki nálam is hét évvel fiatalabb volt, egy érzelmes, kedves, csacsogó lányka, akit mindenki imádott. Ő szeretett minket, a bátyjait, de már ekkor önérzetesen nőnek készült, s nem sikerült kismértékben sem fiusítanunk.
A család eléggé szétesett, amikor apám és a bátyám vadásztak avagy éppen nyomoztak, én kollégista lettem 14 évesen, és anyám meg a húgom pedig otthon maradt, de sok hét végén, és ünnepeken sokat voltunk együtt. Szicília a vallás és az indulatok földje, volt munka bőven. Maffia leszámolások, vendetta, családi féltékenységi drámák ... sok volt az öngyilkosság is, és azok is sokan voltak, akik elintézetlen ügyeket hagytak maguk mögött. Ráadásnak jó volt az "import", jó pár démon gondolta úgy, hogy kis időre ezen a szigeten húzza meg magát, de persze itt sem fértek a bőrükbe.
Egy kis tanyán laktunk, a várostól nagyjából tíz kilométerre. Egyik pénteken, hazafelé tartva (minden alkalommal hazagyalogoltam, amikor csak tehettem), a dombtetőről azt láttam meg, hogy füstöl a házunk. Apám azt az utastást adta nekem, hogy bármi harc van, ne avatkozzam bele, anyám elintézi, én csak a saját biztonságommal törődjem. Alapvetően engedelmeskedni is akartam, de mivel a domboldal bozótos volt, úgy véltem, észrevétlenül közelebb tudok azért jutni a házhoz, és elindultam. Ahogy köüzelebb értem, robaj hallatszott belülről, egymás után több is, és egy féritest kirepült a felső emelti egyik ablakon. Rövidesen még egy. Leérve már nem mozdultak.
Anyám jelent meg az emeleti nyitott folyosón, és a következő ajtó felé tartott, ahonnan azonban akkor előlépett egy férfi, és a húgomat szorította magához. Anyám mozdulatlanná dermedt, bennem meg elakadt a lélegzet. A húgomnak a rejtekhelyen kellett volna lennie, nem tudni, hogy került oda. Ekkor még egy férfi lépett ki anyám mögött az ajtón, és leszúrta anyámat, aki nem védekezett. Szegény, ha azt hitte, hogy ezzel megmenti a lánya életét, hát csalódott, mert a kishúgomnak is azonnal elvágták a torkát. És én mindezt végignéztem. Ha tudok, és nincs tiltva, akkor sem tudtam volna beavatkozni, mert az egész megtörtént nagyjából öt másodperc alatt, és ennyi idő alatt odaérni is képtelenség.
A két férfi leugrott az emeletről, és távozni készült. Ekkorra borult el az agyam, és egy törött faágat a kezembe ragadva ordítva rontottam nekik. Csak azért tudtam az elsőt oldalba csapni, mert jóformán el se hitték, amit láttak, és amúgy sem árthattam nekik. Aztán kaptam egy akkora pofont, hogy szó szerint berepültem a legközelebbi bokorba.
Ágyban tértem magamhoz. Apám és a bátyám hazaértek, és a démonok elteleportáltak, ahelyett, hogy megöltek volna. Másodperceken múlott az egész, mind az én, mind anyám és a húgom élete. A helyzet siralmas volt. Én láttam ugyan őket, de még nem voltak meg a képességim. Apám és a bátyám tisztában voltak vele, hogy amíg ez a kettő életben van, adiig én nem vagyok biztonságban, és természetesen szicíliai olaszként nekik nincs nyugovásuk.
Én a következő öt évet egy észak-olaszorságzi hegyi kolsotor bentlakásos iskolájában töltöttem. A szerzetestanárok között jó pár vadász volt, biztonságban voltam tehát. Aztán öt év múlva csatlakoztam apámékhoz, és még négy év kitartó nyomozása után megöltük az elsőt anyám gyilkosai közül, majd további két év múlva a másikat is.
Innentől az élet valamivel nyugodtabb lett, de továbbra is sokat dolgoztunk hármasban. Aztán lassanként úgy éreztem, hogy önállósodnom kell. Apámnak a bátyám lesz az utóda, ez nem volt kétséges, és sem kívántam másképp. Még a két világháború között jöttem át Amerikába, és először Chicagoban dolgoztam, ahol Al Capone tevékenysége miatt az én szicíliai tapasztalataim igen jól jöttek. Ekkor kaptam meg a két becenevemet, amit csak a vadásztársaim ismernek.
Az ötvenes évektől New Yorkban éltem, aztán pedig 2000-től átköltöztem Las Vegasba.
Volt pár kedvesem az elmúlt évek alatt, de még nem alapítottam családot, mert egyikük sem vadász volt, és nehéz volt velem együtt élniük, hiszen nem tudták ki vagyok, és én meg szinte a létüket is titkoltam a környezetem előtt. Soha nem tudták, mikor jövök, mikor megyek, éppen hol vagyok.
A család vagyonának egy részét megkaptam, és kötvényekbe fektettem, ennek kamatából élek. Nagy fényűzésre nem futja, de elég.

~ ~ ~

Példajáték:
Szokásos késő délutáni menetrend szerint, ha éppen nem kergetek egy démont sem (ez azért elég gyakran előfordul), akkor a parkban kocogok. Ez nem kifejezetten az edzettséghez szükséges, inkább amolyan meditáció, amikor a lépések monoton üteme segít, hogy a fejem kicsit kiürüljön.
Tréningruhában, és ujjatlan, bélelt mellényben rovom a köröket, s igen kevesen követik a példámat, lévén ez itt a szórakozás a lustaság és a bűn városa. Már volt úgy is, hogy kinevettek, ujjal mutogattak rám. De nem zavar. Bizonyos szempontból úgy élek itt mint egy remete, alig keveredem a tömeggel, csak néhanap mártózom meg az élvezetek tengerében.
Általában kicsit spiccesre iszom magam, ha lazítok (részegre soha), és ennyi elég. Ha van aktuális barátnő, akkor feltűnök nála, és csinálunk együtt valamit. Jól érezzük magunkat, meghallgatom az aktuális litániát arról, hogy már megint nem jelentkeztem már ki tudja, mióta, majd lelépek, és megint nem jelentkezem ki tudja meddig. Néha őszintén bevallom magamnak, hogy nem járnék magammal. De ez van. Én így tudom csak megoldani az életem anélkül, hogy betegre aggódnám magam valakiért.
Mivel éppen csak annyira figyelek a környezetre, hogy ne menjek neki senkinek, így szerencsésen beleszáguldok egy készülő fotóba, a célpont helyett csak egy elmosódott masszát hagyva a rögzítőn. Igazból észre se veszem ezt, én zavartalanul kocogok tovább.

~ ~ ~