Alap adatok:Becenév ~ általában Galen, vagy Gale. de ha valakit nem tart méltónak arra, hogy megmondja a keresztnevét, csak a vezetéknevét mondja meg, ezért sokan Jaxon-ként ismerik.
Nem ~ férfi
Faj ~ ember
Kor ~ huszonnégy
Születési hely/idő ~ Austin, Texas, USA; 1987. február 11.
Szexualitás ~ biszexuális
~ ~ ~
Szabadidő:Foglalkozás ~ : nincs állandó munkahelye, csak tengődik egyik helyről a másikra. talán az egyetlen bevétele abból a kevés koncertből származik, amiket szombatonként ad a bandájával.
Hobbik ~ a gitár a mindene, emellett szeret rajzolni is, de ezt nem mondja el senkinek, mert megalázónak tartja. netán az ivás annak számít?
Kevésbé kedvelt dolgok ~Chuck Norris és Steven Seagal. komolyan, ez igaz, neked is kéne. soha nem vagy biztonságban.
~ ~ ~
Család: Apa ~ Lars Jaxon, ötven éves, jelenleg nyugdíjas, előtte buszsofőrként dolgozott. Nem mondanám, hogy rossz a kapcsolatunk. Inkább úgy fogalmaznék, hogy soha sem ismertük egymást igazán. Annak ellenére, hogy az életem felét vele töltöttem.
Anya ~ Marianna Jaxon (született Marianna Kepler), negyvennyolc éves, ápolónő. Soha sem tudta feldolgozni, hogy a kicsi fia nem szereti annyira, mint ő.
Testvérek ~ Martin Jaxon, huszonegy éves, alig ismerem, évek óta nem hallottam róla.
Egyéb hozzátartozók ~ senki
Háziállatok ~ nincsen
~ ~ ~
Kinézet: A kinézetem gyakran változik, úgyhogy úgy döntöttem, hogy a jelenlegit fogom jellemezni. Aztán majd ne lepődj meg, ha legközelebb egészen máshogy fogok kinézni. Az viszont állandónak számít, hogy magas vagyok, és viszonylag vékony testalkatú. Jelenleg a hajam fekete, de az eredeti hajszínem szőke, és rájöttem arra, hogy szeretem váltogatni. Két piercingem van, és három tetoválásom. A helyük legyen titok, vagyis vagy nyilvánvaló, vagy olyan helyen van, ami nem tartozik mindenkire. Férfi vagyok, de gyakran sminkelek. Igen, jól olvastad, de nem kell megijedni tőle. Általában csak fekete szemfestéket használok, de különösebb alkalmakon szoktam mindenfélét. Én ezzel fejezem ki magam, ha nem tetszik el lehet menni.
~ ~ ~
Jellem: Hát az én jellemem leírása körülbelül annyira lehetséges, mint egy távoli égitest jellemzése. Sok dolog ismert vele kapcsolatban, de a rejtélyek száma még mindig magasabb. Az biztos, hogy hihetetlenül önfejű egy hím vagyok, ha valamit a fejembe veszek, akkor nincs az az ember, aki meg tudna győzni az ellenkezőjéről. Sokszor nem tudom befogni a számat, akkor is beszélek, amikor nem kéne, és olyan dolgokat is kiejtek a számon, amiket nem kéne. Aztán később nem bánom meg ezeket, hiszen csak olyat mondtam, amit úgy is gondolok. És ha egyszer én úgy gondolom, akkor az rendben van. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, és ennek kinyilvánításához. Az már a másik, hogy egyszer-egyszer nem megfelelően teszem ezt, de az már nem az én bajom. Ebből valószínűleg az jött le, hogy egy bunkó paraszt vagyok, de ez nem teljesen így van. Jobban szeretek egyedül lenni, nem érzem szükségét annak, hogy beszólogassak. De egy idő után beleőrülök a magányba. Meg tudod ezt érteni? Kétlem, éppen ezért nem tudok a jellememről beszélni. Egyszerűen csak Galen vagyok, Galen és kész.
Félelmek ~ Nem tudom, talán attól mindig is féltem, hogy úgy megsérül a kezem, hogy többé nem tudok gitározni. Abba belehalnék, a gitárom az életem.
~ ~ ~
Előtörténet: Miért nézel rám ilyen furcsán? Netán nem tetszik az új piercingem? Ó, most már értem. De ne nézz rám így, hiszen mégis honnan kellett volna tudnom, hogy még nem is ismerjük egymást? Annyi átbulizott éjszaka után én már abból indulok ki, hogy mindenkit ismerek. Talán már téged is láttalak valahol, barátom. Mi? Hogy emlékeznél rám? Hát igen, elhiszem, hogy egy hozzám hasonló embert nem egyszerű elfelejteni. És nem csak azért drágám, mert így nézek ki. Persze, persze nem mindennap látsz olyan pasit, aki ki van sminkelve. De nekem elhiheted, hogy nem vagyok ám egy egyszerű alak. Mellesleg jól nézel ki. Biztosan nem találkoztunk még? Múlt héten még szőke voltam… Mondanám, hogy gyakran váltogatom a színét (mármint a hajamét, természetesen), de bizony nekem az volt az első alkalom. Úgy féltem, mint a szűz kislány az első együttlét előtt. Nem, inkább olyan érzés volt, mint amikor az ember várja a terhességi teszt eredményét. Jóllehet nem túl valószínű az, hogy valaha is megtudom, hogy milyen érzés az. Én lepődnék meg a legjobban, ha teherbe esnék. De az is igaz, hogy jó néhányszor hitték már azt rólam, hogy az ellenkező nem táborát erősítem. Ami nekem tök jó, már csak azért is, mert ez azt bizonyítja, hogy elértem a célomat. Büszke hím vagyok, de miért kéne átlagosnak lennem?
Egészen korán elkezdtem a különcködést, már az óvodában is mindenki engem dobált meg homokkal. Aranyos kiskölyök voltam egyébként, hatalmas kékeszöld szemekkel, meg félhosszú szőke hajjal. Utána az iskolában sem volt könnyebb a helyzetem. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nem voltam éppen egy mintadiák. De talán egészen addig, amíg tizennégy éves koromban kezembe nem került egy KISS CD, nem volt semmi bajom a tanulással. Addig azt tömték a fejembe, hogy gyűrnöm kell a könyveket ahhoz, hogy egy szép napon majd normális életem legyen. És én ezt el is fogadtam, nem akartam olyan lenni, mint a sok szerencsétlen, akik a padokon töltik az éjszakát. De ott volt az a CD. Amikor először meghallottam, valami helyrepattant bennem. Az maga volt a pokol hangja. Akkor jöttem rá, hogy nekem ott a helyem. A pokol legmélyebb bugyrában: a színpadon. Mert ha zenész akarsz lenni, akkor bizony szövetkezned kell az ördöggel, drága barátom. És én igazi rock sztár akartam lenni, azt akartam, hogy fiatal lányok szobájának falán lógjon a képem, és mindenki tudja, hogy kiről van szó, amikor kiejtik a nevemet. Persze, minden kissrác Robert Plant, vagy Mick Jagger akart lenni akkoriban, de én tényleg teljes szívemből vágytam rá. Megvettem az első gitáromat, egy használt Gibson-t. Napi több órát gyakoroltam, ami hamar a jegyeim rovására ment. Senki nem lepődött meg a családban, amikor kicsaptak. Tizenhét éves voltam. A szüleim nem örültek neki, hamar megromlott a kapcsolatunk. Főleg az öcsémmel távolodtunk el egymástól. De ez már a múlté...
Most huszonnégy vagyok, és egyedül tengődök Las Vegas utcán. Hogy hogyan kerültem ide? Fogalmam sincs, most is részeg vagyok, semmire sem emlékszem. Csak egy szomorú, de tehetséges gitáros vagyok, akit egyszerűen csak elsodortak az események. Megsajnáltál? Nem kell, cicám. Én mindig is erre vágytam.
~ ~ ~
Példajáték:Amikor még kicsi voltam, az ágyam alatt tartottam egy plüss farkast. Még nem is sejtettem, hogy csak egy idétlen gyerekeszme az, hogy majd megvéd engem minden rossztól. Főképp az ágyam alatt lakozó csúnya szörnyektől. A démonoktól, amik az éjszaka alatt kinyújtják hosszú karmaikat és lerántanak a mélybe. Egy olyan helyre, ahol rémisztő élőlények gyilkolnak, és ahonnan még soha senki nem tért vissza. Oda, ahol mindennek a halál az ura és nincsen helye megbocsátásnak. Naiv voltam, hogyan is gondolhattam azt, hogy a legszörnyűbb dolgoktól megóv majd egy egyszerű kis tárgy. De talán az, hogy hittem benne, mindennél fontosabb volt.
Amikor feküdtem az ágyamban, és anya elmondta nekem a kedvenc történetemet a zongorázó kisfiúról… Úgy tűnt, hogy minden rendben van, és tökéletes az életem. Azt éreztem, hogy a problémák messzire elillantak, amikor odahajolt hozzám és nyomott egy jóéjt puszit az arcomra. Kisétált a szobából, és én hatalmas mosollyal az arcomon hunytam le a szemeimet. Már majdnem hatalmukba kerítettek az álmok, amikor egy hatalmas csattanásra ébredtem. Tudtam, hogy apám ért haza. Néha hajnalig veszekedtek, és fogalmuk sem volt róla, hogy én mindent hallottam… És azt sem tudták, hogy pontosan emiatt utáltam meg őket annyira.
Senki nem értette meg, hogy miért féltem annyira. Mert azt mondták nekem, hogy ők nem léteznek csak a filmekben és a könyvekben. Nem szabad elhinnem mindent, amit látok. Ez csak mese, habbal a tetején. Pedig az én démonaim minden este eljöttek, amikor becsapódott a bejárati ajtó. Minden egyes hangos szóval, és veszekedéssel egyre közelebb kerültek hozzám.
És most is itt vannak, egy pillanatra sem mozdulnak el mellőlem. Ők akarják azt, hogy megfogjam a poharat. Miattuk emelem a számhoz még akkor is, ha nem akarom. Aztán ha már megtörtént, nincsen visszaút. Könnyedén a hatalmukba kerítenek, senki vagyok én ahhoz, hogy megpróbálkozzak az ellenállással.
Akkor is ott voltak velem, és habár senki sem láthatta őket, ők már ott ültek a vállamon. Idegesítően kopogtatták a fejemet, hogy „Hé haver, guríts le még egyet!”. Miattuk néztem olyan vágyakozóan az üres poharat. Csak nézz szét! Ott vannak mindenhol, legtöbbjüknek neve is van. Az enyémet alkoholnak hívják… Így már érted, hogy miről beszélek?
Lehajtott fejjel bámultam a poharat, de már nyilvánvalóan nem volt benne semmi sem. Határozott tekintetem és biztos elhatározásom ellenére sem tűnt úgy, hogy ez az állapot egyhamar megváltozhatott volna. Legalábbis mindenféle külső beavatkozás nélkül, csak a saját nem létező természetfeletti képességeimre hagyatkozva. Vajon más lett volna a helyzet, ha mondjuk Jedi lennék? Nem, valószínűleg nem ők sem tudnak csak úgy whiskeyt varázsolni. Egy ember vagy emberszerű lény nem úgy néz ki, ha akármikor alkoholhoz tud jutni, mint mondjuk Yoda. Vagy ő éppen azért néz így ki? Na, ez egy örök rejtély marad. Viszont akkor én ránéztem volna a csaposra, kitartottam volna pár ujjamat és rávettem volna, hogy töltsön nekem még egyet. Úgy, hogy minden bizonnyal tudta, hogy arra is alig van már elég pénzem, hogy az elsőt kifizessem.
De nem voltam Jedi, csak belenyúltam a zsebembe, és kitettem egy doboz cigit a pultra. Kipróbáltam, hogy működik-e még az öngyújtóm, és lassú kézmozdulatokkal kiemeltem egy szálat és a számba helyeztem. Meggyújtottam, majd lehunyt szemekkel beszívtam. Kifújtam a füstöt, de el is nyomtam. Később nem tudtam értelmezni, hogy miért tettem. Nem engedhettem meg magamnak, hogy nem éppen fényes anyagi helyzetem és láncdohányos létemre csak úgy elpazaroljam. De hányszor csinálok én olyan dolgokat, aminek nem tudom, sőt még csak nem sejtem az okát…
Tovább kutattam, de a pénztárcámat nem találtam. Megint a mellettem ülő lányra pillantottam, és aztán nem is tudom, hogy mit gondoltam…
- Hé, bocsi. – szóltam oda neki, miközben kimérten megérintettem a vállát. Elhúztam a kezemet, és visszaraktam a pultra. Nem vártam meg, hogy odaforduljon, el kezdtem beszélni, anélkül, hogy tisztában lettem volna azzal, hogy egyáltalán figyel-e rám. Igyekeztem határozott maradni, habár pontosan tudtam, hogy még tőlem is milyen idióta dologra készülök. – Megnyugodhatsz, nem ismerkedni akarok, csak az a helyzet, hogy teljesen leégtem… És tudom, hogy rém udvariatlan vagyok, mert te egy ifjú hölgy vagy satöbbi satöbbi… De az a helyzet, hogy ezt most leszarom, viszont bármit megteszek neked, ha fizetsz nekem még egy whiskeyt. – próbáltam erőltetni egy mosolyt az arcomra, de nem jártam sikerrel. Minden egyes testrészem betegesen kívánta az alkoholt. – Vagyis nem bármit, majd mérlegelek előtte. Csak a szokásos, nem árulom a testem, ilyesmik… Habár, ahogy így elnézlek, nem is hiszem, hogy ezzel foglalkoznál. – magyaráztam inkább magamnak, mintsem neki.
Egy idegent kérek meg arra, hogy piát vegyen nekem… Hajrá Galen cica, már koldus is vagy. Mi lesz a következő lépés?
~ ~ ~
